Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 11. szám - Karikó Katalin: A nehézségekről (A Géczi Jánossal folytatott beszélgetéssorozatból)

81 voltunk kifejleszteni. Ugyan kijelentették, nem is kell nekik a BioNTech, mert utánunk rutinból bármit meg lehetne csinálni. Tulajdonképpen rutin az, de az első lépés, a kódoló szekvencia megtalálása és a vírus elleni szer kifejlesztése megkerülhetetlen: ezek nyomán kezdődhet az üzemi méretű munka. A BioNTech és a Pfizer együtt dolgozik. A Moderna is a módosított RNS-re alapozott. Ők is kialakítottak egy új vak­cinát, az 1273-mas után az 1283-mast, amelyik a dél-afrikai variáns ellen vethető be, jól állnak vele, s márciusban már be is oltották az első embereket. Egyetlen pillanat alatt meg lehet csinálni az új vakcinát az új variáns ellen. A Moderna jelentette be, hogy összeteszi az influenza elleni messenger RNS-t a koronavírus elleni mRNS-sel, és ezáltal egyetlen injekcióval akármennyi, akármilyen típusú RNS-t be lehet nyomni az ember izmába, és egyidejűleg védelmet ígér a külön­böző vírusok ellen. Napi szinten történnek a forradalmi változások, néha magam is csak kapkodom a fejem, s jólesően veszem tudomásul, rendben van, emberiség, ezt is megcsináltuk. El kell mondjam, hogy a Moderna, de mi is a BioNTechnél, nemcsak a vakcinálásra, hanem onkológiai terápiákra is használjuk a módosított RNS-t. A Moderna – az AstraZenecával együtt – pedig a szívinfarktuson átesett betegek szívét menti vele. Egy éve kezdődött a gyógyszer humán kipróbálása, sok ember­nek beinjektálták a szívébe a VEGF-A nevezetű fehérjét kódoló messenger RNS-t, amely új koszorúereket készít, hogy azokkal megmentsék a szív sérült részét. Évente szervezünk egy mRNS-konferenciát. Láttuk, hogy nemcsak vírusok, hanem baktériumok ellen is készülhet vakcina. Többen malária elleni vakcinát fejlesztenek. Különböző alkalmazások lehetségesek: az egyik terület, amin több fejlesztő munkálkodik, amikor a szervezet már rendelkezik passzív immunitás­sal. A vakcinálás után ugyanis várni szükséges egy hónapot, hogy kialakuljon a szervezetben a védelem. A passzív immunitásnál a messenger RNS, amely kódol­ja az ellenanyagot, a beinjektálás utáni másnapon már beindítja a folyamatokat. Ha bárhol feltűnik egy fertőző betegség, és ha akad ember, aki túlélte azt, a véré­ből gyorsan meg lehet határozni, hogy mi védte meg őt, mi az ellenanyag szek­venciája, s ehhez az mRNS-t el lehet készíteni. Az orvos beinjektálja az RNS-t, nem azt kell kitalálni, hogyan kell egy gyógyító hatású fehérjét előállítani, min­den felesleges anyagtól megszabadítani, kipucolni, hanem a szervezet készíti a hatásos gyógyanyagot. Ezen a területen is óriási lépések történtek. A BioNTechnél onkológiai jellegű ellenanyagokat is fejlesztünk. Manapság a rákellenes küzdelem kitüntetett szerepű, némelyik hagyományosan fejlesztett gyógyszer a klinikumba is bekerült. Ám ezek ugyancsak drágák. Ha messenger RNS-ből a beteg szervezet saját maga termelné meg az ellenanyagot, akkor nem kellene azon aggódni, hogy az ellenanyag aggregálódik, vagy általa valami rossz történet veszi kezdetét. Nem mellékesen ez sokkal olcsóbb lenne, és mindenki számára hozzáférhető lenne a kezelés. Ez fontos szempont. Németországban a sokféle szakirányú tájékozottság mellett jól fogadták a rendszerezettséget és a rendszerben való gondolkodást is. Az évtizedeken keresztül folytatott munkánk jól volt dokumentálva, hatalmas adatgyűjtemények álltak a rendelkezésemre arról, hogy mikor mit végeztem el, mit injektáltunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom