Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Tóth Erzsébet: Én lettem volna (Szilánkok egy életrajzból)
52 A Soros-ház Megérkeztünk kijelölt szállásunkhoz, kiderült, hogy egyetlen hatalmas szoba van benne, egy ágy, egy matrac a földön, meg mindenféle dolgok, se asztal, se szék, se szekrény. Volt egy konyha, ahol a hűtőszekrénybe frissen vásároltak szalámit, vajat, ilyesmit. Ahogy Baránszky mutogatta a kaját, átszaladt egy jól megtermett csótány az asztalon. Nekem ennyi elég volt, egyébként se volt étvágyam, majd holnap eszem valahol egy Mc’Donaldsban. Míg én a konyhában nézelődtem, meg a fürdőszobát is felmértem, Ottó elhelyezkedett az ágyon. Nekem maradt a matrac. Próbáltam hatni rá: de Ottó, igazán helyet cserélhetnénk, annyira félek a csótányoktól... „Gondolod, hogy az ágyra nem másznak föl?” Ezután érthető volt az a rideg viszony, ami jellemezte a pár napot, amit együtt voltunk kénytelenek tölteni. Ez volt Soros György üzletember egyik háza, gondolom a kelet-európai pártfogoltjainak tartotta fenn azt a penetráns szobát. Már másnap este volt egy felolvasás valahol, a fesztivál meghívottjai olvastak föl, magyarokon kívül amerikaiak és másféle népségek költői. Eörsi István is ott volt már akkor, vele volt egy nő, valamilyen Zsuzsa, senki be nem mutatott neki, se őt nekem, csak azért emlékszem rá, mert örökké Petrit szavalt, azt hittem, valami színésznő. Pár nap múlva Soros meghívta vacsorára fesztiválvendégeit. Egy hosszú asztal elején ült, mellette meghitt közelségben fedeztem föl a Petrirajongó hölgyet, hatalmas testén kinyúlt zöld moherpulóver. Úgy látszik, az igazi bennfenteseknek nem kell sokat gondolkodni az öltözéken. Később egyszer bejött az ÉS szerkesztőségébe ez a nő, Kardos Gyurinak hozott kéziratot. Kiderült, hogy novellákat ír. Ő nem ismert föl engem, én is úgy tettem. Volt még egy pár felolvasás a fesztiválon, az egyik különösen emlékezetes. Előtte Bíró Yvett és Mészáros Márta megkínáltak egy cigivel, nem akartam elfogadni – ó, ez csak Mariska – mondták. Beleszívtam kettőt-hármat, nekem ennyi elég is volt. A felolvasás után a díszvendég magyar költőkkel volt beszélgetés. Rajtam kívül Ottó, Eörsi és Baránszky beszélt. Amikor hozzám ért a riporter a kérdéseivel, egyszerűen lebénultam. Egy hang nem jött ki a torkomon. Akkor aztán elsírtam magam. Ez volt a hozzászólásom az amerikai költőfesztiválon. Később Pilinszkynél olvastam, hogy az emberi megnyilvánulások közül a leghitelesebb: a sírás. Nem a beszéd, nem a nevetés, hanem a sírás. Persze nagyon szégyelltem magam, de a felolvasás és a sírás után odajött hozzám egy házaspár. Kelemen Ági és Laci már 1960 óta kint éltek New Yorkban, gratuláltak, nagyon megnyerő voltam, mondták, kérdezték, holnap ráérek-e, mert megmutatják nekem New Yorkot, már amit lehet belőle ennyire kis idő alatt. Szerencsére ráértem, megbeszéltük, hogy holnap reggel Ági följön hozzám a Soros-házba, és nekivágunk. Te itt laksz? – kérdezte döbbenten, ahogy körülnézett a szobában. Igen, a matrac az én helyem, mondtam. Azonnal csomagolj, jössz hozzánk. Itt nem maradhatsz. Ági a megmentőm volt, ezután Tolnait ha kétszer láttam futólag az előírt felolvasásokon.
