Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Péntek Imre: Lírai küzdelem az elveszett gyerekkorért (Mohai V. Lajos: A nyár szürete)
138 S az általános pusztulásban: „elég a szerelem”. Ettől kezdve a halál lesz a fő motívum: a távozás sokértelmű – a helyről, a létből? – , a szerelem is kifordul magából. A baljós körök befutják az egyén szituációját: s a kísérő társ keze elmerül Róma kútjának vizében, ám ez a víz lefojtja a látást, és semmi sem akadályozza a halál diadalát. Erről a mélypontról kell indulni tovább: a szerelemnek vége, minden elsötétül ebben az alámerülésben. A vigasz: „Csak szerelmünk és másikunk emel”, de a szakítás már végérvényes: „rózsaszirommal búcsúzott kezed!” Az alámerülés etapjai: „Árnyékgyümölcs hull a falakról” és „Hótakaró mindenütt”. Az árnyékgyümölcsök hullása mindent eltakar, s ami az Actor keserű tanulsága: „mindig vaktában kellett lépnem”. A távolodás időszaka ez: „rajtam a sor, hogy elengedjelek téged.”Túl kell emelkedni a búcsú fájdalmán. Az áldozatot hozó a Hold tenyerébe helyezi ajándékát. Nincs más vigasz: „A rád kiosztott földrészen lehet // böjtölni és várakozni az angyallal.” Az utószó a tanulságokat igyekszik megfogalmazni, „Az ázott kert végső üzenetét”. „A nyár szerelme betemetődött”, az évszak bukolikus képei sem vigasztalnak, nem maradt más, mint „egy ráncos kéz megsárgult öröksége”. Halál parádézik, bukott angyalsereg tévelyeg a kiszáradt parton, „A szív burkán megfejthetetlen hieroglif”, és a rejtélyes kutatás véget ér; annak ellenére, hogy semmi sem oldódott meg, „állócsillag parázslik talpunk alatt”. A következő ciklus hősei az angyalok, akik kertekben, városszéleken, a „föld örök porában” kószálnak, és mostoha sorsukat siratják. A menny színarany bőségéből kitagadták őket, ők a jel a végső ponton: egy kidöntött kőkereszt imáira vigyáznak. Az újabb ciklus – bár néhány motívuma visszatér – a gyermekkorig nyúlik vissza. Ahogy írja: „a kutyák ugatása fölidézi a kifogyhatatlan gyermekkort”. A múlékonyság ellen védekezik a szerző, de az egykori díszletek, a rozsdás kacathalom, a ledöntött kereszttel, a burjánzó gyom már csak foszlányok, ezek már csak az angyali képzeletben léteznek, a Rózsa utca környékén, s ez az újabb keresés mintha eredményesebb lenne... Bár felteszi a kérdést: „A gyermekkor helye hova lett?” Az angyalok őrzik ezt a széthulló világot, amelynek vadregényes rétje befutja a felvillanó, ismerős környéket. Itt rejtőzik a második világháborús bombatölcsér, elhalt katonák tetemével a föld alatt. A gyerekkor – a „legszebb évek beszéde” – is be volt árnyékolva ezzel a sebhellyel, s irgalom csak az „angyalok szavaiba költözött”. S elérkezünk a címadó vershez – a „nyár szüretéhez”. A pincetorkok már csak az angyalszárny-lebegésben őrződnek meg, a szenes lovak emlékét, akik akkor vonultak a vágóhidakra, „ballada kísérte ” – olvashatjuk, s ez lobbantotta fel a gyász fényeit. S ebben a kegyetlen helyzetben „a gyermekkor / égésnyoma könyörületre szomjazott”. Megjelenik az egyetlen kert, amely édeni benyomást kelt, mert itt zenék, mesék kelnek életre, amelynek eufóriája az angyalokig ér. És itt a siralom is, az elveszett gyerekkori évekért: „A Rózsa utcában / önmagad vagy”, ennek felmutatása, akár egy áldozaté. S igen, ebben a folyamatban meg kell fogalmazni a „kert múlhatatlan dallamát”. Ám ezt az idillt is szétdúlja az idő: „őszi esték marása a gyerekkor arcvonásán”, s ebben a szétriadásban a városszéli angyalsereg is magára marad. A romlásban felidéződik a tavasz, a madaraknak nyújtott „kölyökkéz-fészek”, bár a „halál öröknaptára / orgonahullásban pörgeti lapjait”. A felnőttkorig ér ez a fájdalmas emlékidézés, amely már a téli hangulatot csalogatja az itt burjánzó Örök Kertre. És „november hidegvágója alatt jön a hó”. Nincs más, „angyalokra várunk, szeretet-töredékre, végső menedékül”. A halál, az elmúlás kísérti ezeket az emlékeket, Mohai bepólyálja, hihetetlen asszociációs rétegbe csomagolja az őrzendő pillanatokat. Magányos küzdelem ez, fellobbantott színfoltok kavalkádja, amelyben ott izzik az elhamvadó gyermekkor, s az eszmélkedés, a felnőttség kegyetlen, hideg tapasztalata.
