Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Orosz István: Emlékek apámról X.
47 talán azért, mert már a játékra koncentráltam. Én voltam ugyanis a főszereplő, a színészmester. A Fodor által látott már a sokadik előadása volt a darabnak, amelyet Szendrő Iván írt, rendezett, s amelyhez az akkoriban Magyarországon tartózkodó Asakawa Haruo szerzett zenét. Az év elején, vagy inkább az előző év végén volt a bemutató, legalábbis erre következtetek az újságok alapján, amelyekben, például a Film Színház Muzsikában, még egy fényképen is feltűnök. Innen másolom a többi szereplő nevét: Kerényi János, Herpai Zoltán, Vida Győző, Bánáti Gábor, Zétényi János. A jelmezeket a textil szakra járó lányok varrták Kele Judit vezetésével, aki akkoriban Szendrő Iván felesége volt, a festett, műanyagból kiöntött maszkokat pedig a főiskola alagsorában, a formatervezők műhelyében készítették. A zugligeti próbákra Iván olykor elhívta Haumann Pétert, akit a Szókratész védőbeszédé ből ismertünk, és aki nem csak neki, nekünk is adott tanácsokat. A japán színjátszás hagyományai szerint stilizáltan mozogva, mimika nélkül, a lelki folyamatokat is csak testi gesztusokkal jelezve színészkedtünk. A díszlet, pontosabban az üres tér is a rituális keleti színjátszás puritánságát tükrözte. A Főiskola és a FÉSZEK mellett játszottuk a darabot a Fehérvári úti Művelődési Házban, a Miskolci Nemzeti Színházban (ahol villamos-bliccelésért megbüntették az egész társulatot), és talán más helyszíneken is, amelyeket már elfelejtettem. A darab plakátját Gyárfás Gábor készítette (egy bemozdulásos fekete-fehér fénykép nyomán), ami azóta elveszett. Sajnos Gabesz sem találja, és tudomásom szerint néhány újságfotón kívül semmi sem maradt meg a Sisimajáról. A Sisimaját létrehozó tervezők egy darabig a diploma után is együtt maradtak, közösen dolgoztunk az Ódry Színpadon Swajda György Csoda című darabján, amit Hules Endre rendezett, illetve a pécsi Nemzeti Színházban Déry Óriáscsecsemőjén, ami Szikora János diplomamunkája volt. Itt már inkább díszlettervező voltam, sőt az Óriáscsecsemő plakátja egyik első kinyomtatott plakátom lett. Néhány évvel később a párizsi Centre Pompidouban is bemutatták a darabot, a plakát valahogy eljutott a franciákhoz, és ott is fölhasználták. De nagyon előreszaladtam. Már korábban kellett volna említeni egy másik színi eseményt, vagy majdnem azt, 1973-ból. Március 15-e előtt néhány nappal az akkor másodikos, vagyis eggyel alattam járó grafikus, Nagy András – Nagy László költő fia – megkért, legyek segítségére az ünnepi műsor kitalálásában és létrehozásában. Erről az eseményről szerencsére több fénykép is maradt, ezek alapján próbálom rekonstruálni a műsort: Kerényi Jancsi Petőfi feliratú trikóban szavalja a Talpramagyart, Herpai Zoli, szájában cigarettával, létra tetején olvassa: Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a deszkák... És ott ágálok én is, tornacipősen, farmernadrágosan, arcomon piros pattanásokkal, az anyu által kötött sárga mellényben. (Uszkve fél évszázaddal a Mouvement des Gilets jaunes előtt) Batsányival fenyegetőzve. Feltűnik a fotókon Horváth Kata, Flohr János, Nagy András, Kelemen Kati, Bánáti Gábor, Bojti András, Oláh Enikő, Vida Győző. Az aggódó tekintetű tanárok közt Csernus Lászlót, Nagy Zoltánt, talán Pogány Frigyest, Gulyás Döncit, az oroszt tanító Farkas Domonkost (másik nyelvtani esetben: Farkam Domonkom), Haiman Györgyöt sikerül felismernem. Az aggodalom nem volt indokolatlan, Andrással tényleg forradalmi hangulatú műsort ügyeskedtünk össze. Sorokra bontva zúgott Utassy verse: „Én szemfedőlapod lerántom: / kelj föl és járj, Petőfi Sándor. ... Szedd össze csontjaid, barátom, / lopnak a bőség kosarából, / a jognak asztalánál lopnak, / népek nevében! S te halott vagy?! / Holnap a szellem napvilágát / roppantják ránk a hétszer gyávák. / Talpra Petőfi! Sírodat rázom: / szólj még egyszer a Szabadságról!”, és szépséges aktmodellünk, Farkas Kati Delacroix A szabadság a barikádra vezeti a népet című festményének nyitott keblű főalakjaként toporzékolt a színpadi élőképben. Talán a létrejött forró atmoszféra miatt is emlékeznék az eseményre, de van rá jobb okom is. Amikor András fölkeresett, hogy együtt rendezzük az ünnepi műsort, azt mondta, talált nekem egy asszisztenst, egy helyes elsős csajszit, aki majd segítségemre lesz. Küldte is hamar,
