Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Svébis Bence: Felesleges férfiak (Tóth Krisztina: Fehér farkas)
127 abból dolgozik, amit tapasztal, ami körülveszi. Nem mozdul ki az a való életbe, nincs „terepmunka”: nem él, hanem csak alkot. Ugyan Tóth Krisztinánál is megjelenik a család, ám ő elsősorban az életből, jelenünkből merít. Számára fontos a „mit, hogyan és miért mesélek el” szentháromsága. A Fehér farkas központi témája a férfi. A szerető, a férj, az apa, a nagyapa, vagy éppen mind ezek hiánya. És persze a nő, aki elsősorban elszenvedője az eseményeknek. Egy síró nővel indul a kötet, akit nem tudjuk, milyen bántódás ért, az elbeszélő is csak találgat. Aztán a többi novellá ban is jócskán akad bántódás: a férfiak csak kihasználják, elnyomják, megerőszakolják a nőket, legrosszabb esetben a kislányokat. Még a Túlpart című novella elsőre szimpatikus szomszédjáról is kiderül végül, hogy minimum háborús bűnös. A múltba beleroppant anyák féltik gyerekeiket a pedofil nagyapától, napszámos kislány esik teherbe az erőszaktevő gazdától. Hol van mégis az az irónia, amiről korábban beszéltem? Valójában nem is a történetek tartalmában, hanem az ok stílus á ban kell keresni. A legkiválóbb példa rá A baloldali szék , melynek elbeszélője kemoterápiás élményeiről mesél, de úgy, mintha nem is kezelésre, hanem egy klubba járna el minden alkalommal. A felütés is ezt sugallja: „Tegnap késve érkeztem, és az ablak melletti fekvőszék már foglalt volt. Azt hittem, van valamiféle hallgatólagos megegyezés a helyeket illetően, én se szoktam máshová ülni, ha korábban ideérek.” Van azonban ennek a kötetnek egy rejtett rétege is, legalábbis számomra a kötetszerkezet egészen mást üzen, mint a novellák külön-külön. Az első történet, a Lift címe egy út megtételeként is értelmezhető, ahogy az utolsó, A t ükör a szembesítés metaforája is lehet. Mi több, mivel a tükörben mindent fordítva látunk, azt is üzenheti, hogy minden, amit eddig gondoltál, kedves Olvasó, épp ellenkezőleg igaz. Roald Dahl meghökkentő meséi közt van egy, a maga egyszerűségében is rafinált elbeszélés, a Galoppos Foxley . Elnézést azoktól, akik nem ismerik, de kénytelen vagyok elárulni a történet csattanóját, hogy rajta keresztül világítsak rá a Fehér farkas kompozíciójának ravaszságára. A novella elbeszélője minden reggel ugyanazzal a vonattal megy munkába, már fejből tudja, kik szállnak fel vele együtt, mígnem egy nap új arcot fedez fel az utasok közt, aki valahogy mégis ismerős. Addig-addig töri a fejét, hol is látta ezt a kellemetlenkedő férfit, míg bevillan neki: ő a kollégiumi felügyelő, a szadista és cezaromániás Bruce Foxley, aki csak pár évvel volt idősebb náluk, de beosztása révén folyton vegzálta, megalázta őket. Az elbeszélő ki is eszel egy tervet, most ő fogja megalázni Foxley-t, mindenki előtt. Megszólítja, és elkezdi jó hangosan – hogy az utastársak is hallják – mesélni, miket művelt ez a fiú felügyelőként. A kissé tétova elhatározást határozott tett követi: elbeszélő nk bemutatkozik, mire a férfi is... és kiderül, hogy egészen másként hívják, és máshová járt iskolába. Valami hasonló történik a Fehér farkas ban is, ha az ember sorrendben olvassa a novel lákat. Az első novellában egy nő keservesen zokog a liftben, az elbeszélővel együtt találgatjuk, hogy vajon mi történt, ki bántotta, míg végül az utolsó jelenetben az elbeszélő nő és egy férfi méregetik egymást a lépcsőházban, feltehetőleg azért, mert a férfi azt hiszi, a nő zokogott korábban a liftben, a nő pedig azt, hogy a férfi bántotta meg a zokogó nőt. Ez a találgatás kicsit hajaz is a Galoppos Foxley -ra. Aztán az ezt követő tizennégy novella középpontjában – ahogy korábban már szó esett erről – férfiak által megbántott, bántalmazott nők állnak. Egészen az utolsó , A t ükör című írásig . Ez az alcíme szerint „ Jan Kupetzky A művész és családja című képhez ” íródott. Ezen a festményen a cseh szárma zású magyar-szlovák barokk festő, Kupeczky János és felesége, valamint kisgyermekük látható. Jobbra a festő ecsetekkel és táblával a kezében, középen a gyermek, balra pedig a feleség, kinek fél mellét nem takarja a ruha. Tóth Krisztina novellájában az egymástól elhidegült házaspár számára a végső szakító ok ez a festmény, ugyanis a nő azzal vádolja a festőt, hogy a szeretőjének a testét festette az ő feje alá. Pakol és viszi a gyereket is. A festő végül magányában leakasztja a frissen vásárolt velencei tükröt és helyébe ezt a festményt akasztja.
