Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Kovács Krisztina: Szelíd jelenlét (Kovács Lajos Művei I–III.)
127 ként való reprezentációja, a személyes sors identifikációs mintái felől bontakozó szüzsé olyan Bildungsroman fejezeteit adja ki, amelynek erős, autentikus hangját a gyerekelbeszélői látásmód teremti meg. A ciklus e legteljesebb terjedelmében és a hagyatékgondozó koncepcióját is őrizve az életműkiadás első, verseket és elbeszéléseket tartalmazó kötetében jelent meg először.4 Ha onnan nézzük, hogy Kovács Lajos lírikusi pályakezdése után legerősebben és legelkötelezettebben a gyerekirodalom regisztereiben szólalt meg, és ha észleljük, hogy kritikusi pályája jelentős részében, ahogy Bombitz fogalmaz, „nagyon érdeklik a gyermekirodalmi műfajok esztétikai kérdései”, nem meglepő, hogy ez a „felnőtt irodalmi” szövege mennyire erősen épít ezekre a tapasztalatokra.5 A Hosszúra nőtt árnyékaink gyászmunkái, köztük például a nagymama halálának leírása, a nagyapa vagy az unoka veszteségtapasztalata olyan mély és sallangmentes képekben tárulnak az olvasó elé, hogy valóban nehezen hihető, ez a kézirat teljes terjedelmében egy számítógép szövegfájljaként várta jobb sorsát. A magyar félmúlt elfojtott traumafeldolgozó gesztusai irodalmi és filmes reprezentációinak pedig ismét nagy keletje van. A szisztematikus múltfeldolgozásnak a lakosságcserék, kitelepítések elhallgatástörténetei fontos részei (l. legutóbb Szász Attila Örök tél című filmjét). Kovács Lajos prózája sűrítéseivel, szubverzív időviszonyaival, érzé keny tárgyleírásaival és térformáinak atmoszférateremtő erejével kelt figyelmet: „Délután csípős szagokkal telik meg a házunk, izzadt lepedők és huzatok száradnak a kötélen, két napra a kürti inak és ízületek parancsait teljesítjük.”6 Arról nem is beszélve, hogy a szöveg elliptikus szerkezetén túl erőteljes vizualitásával is mellbe vágja az olvasót: „Mindig öregnek láttam. Fekete volt, ha kikecmergett az ágyból, hosszú haját olyankor újrafonta. Fekete és fehér, nagyon hosszú, nagyon lapos, tulajdonképpen jellegtelen a konty is. Mellette fehér, papírhártya fülek.”7 Újrafelfedezésről ez esetben nem lehet szó, felfedezésről annál inkább. Kovács Lajos prózája ebben a jól körülrajzolható és ritka tematikában mindenképpen hosszabb elemzésre és kanonizálásra vár. Az életműkiadás első kötetében olvasható versek közül is úgy tűnik, azok a jobban sikerültek, amelyek még nem tisztán gyerekversként, de ebből az alulnézetből teremtik újjá, jól megkomponált miniatűrökből a múltat. Az Egy nyár nagyapánál , a Töredék anyámnak , a Nagyapa arcképe a széteső és sohasem idilli gyerekkori világ történeteit tárgyleírásokkal és az egykori kisvilágot benépesítő flóra és fauna lajstromozásával építik fel. A helytörténészként fontos esszéket jegyző Kovács lírájának egy markáns része is a térség egykori hírességeinek csarnokát hozza létre majd népesíti be (l. a Vörösmarty, 1850. TÉL című köl teményt).8 Azt is el kell mondani, hogy a gyűjteményben szereplő rövidprózák kevésbé érnek fel az érzékenyen szemlélődő lírai ént felmutató költőhöz, ahogy a novellafüzér visz szaemlékezéseit alakító áttetsző elbeszélőtechnikához sem. Bár Peragovics Ferenc nemrég megjelent ismertetője külön kitér a Babbéri Gáspár gusztusa, avagy cseprőségek és a Színes fotó egy tízéves osztálytalálkozóról című szövegekre, ezt a blokkot inkább a teljességre törekvő életműkiadás dokumentumértéke miatt tartom jelentősnek. Egyet lehet érteni a recenzens állításával, Babbéri Gáspár „sírkoszorú-projektje” valóban az örkényi groteszk ismerős 4 Kovács L ajos, Hosszúra nőtt árnyékaink: Egy regény fejezetei , = K. L. Hosszúra nőtt árnyékaink: Versek és elbeszélések, Kovács Lajos Művei I., összegyűjtötte, vál., szerk. Bombitz A ttila, sajtó alá rendezte: Fritz Gergely, Füzi P éter , Szinger Ádám, Szeged, JATEPress, 2020, 191–331. 5 Bombitz A ttila, Kovács Lajos válogatott műveiről , Forrás, 2020/5., 54–58., 57. 6 Kovács , Hosszúra nőtt árnyékaink..., i. m., 209. 7 Uo. 8 Kovács L ajos, Egy nyár nagyapánál ; Töredék anyámnak ; Nagyapa arcképe; Vörösmarty, 1850. TÉL = Kovács, Hosszúra nőtt árnyékaink..., i. m., 15–16.; 17–18.; 19; 33.
