Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Juhász Tibor: Írónak lenni öngyilkosság (Zelei Miklós: Gyilkos idők)
119 Juhász Tibor Írónak lenni öngyilkosság Zelei Miklós Gyilkos idők című kötetéről A nem természetes halál folytonos, megnyomorító közelségének tapasztalatát, a hatalmi elnyomástól megkeserített, szorongó ember szocializációjának körülményeit feltáró Gyilkos időkkel Zelei Miklós régi témáihoz nyúl vissza. Szerzőtársával, Gazsó L. Ferenccel például írt már Molnár Csilla szépségkirálynő öngyilkosságán alapuló riportkötetet, és ketten jegyzik többek között az Őrjítő mandragóra című kiadványt is, amely a politikai pszichiátria világába nyújt betekintést. Prózai munkáira, kiváltképp az Ágytörténetek és a Hullaciróka elbeszéléseire, ahogyan verseinek nyelvezetére is az asszociációs képalkotás jel lemző, így az életmű ismerőinek nemcsak a téma, hanem a Gyilkos idők megszólalásmódja sem hat szokatlanul. Ezért is tűnhet úgy, hogy ebben a hosszabb-rövidebb szövegegységekből fö lépülő könyvben Zelei a korábbi munkáihoz készített, de eddig még f ö l nem használt jegyzeteit szervezte egybe, amelynek ekképpen akár összegző jelleget is tulajdoníthatunk. Annál is inkább, mert a kötetnyitány már az első mondattal az autobiográfia műfaja felőli olvasás lehetőségét ajánlja: „Útban az öngyilkosságba, igyekszem elmondani, amit a kísértésről tapasztaltam.” (5.) Ugyanakkor a kötet elején olvasható, alcímként és műfaji önmegnevezésként egyaránt funkcionáló „Epikus improvizáció ” többek között arra is fölhívja a figyelmet, hogy nem az önéletírások kronológiája a könyv rendszerezőelve, a 9. oldalon például 1957-ben, a 11.-en 1956-ban, a 13.-on 1975-ben megesett eseményekről olvashatunk, majd a 18.-on 1959-be kerülünk. Csapongó, időben oda-vissza ugráló szólamával, ironikusnak ható kijelentéseivel az elbeszélő megbízhatatlan tanúságtevőnek látszik, aki ugyan túlélte a leírt borzalmakat, de lázálomszerű emlékei követhetetlenné teszik az életútja pontos alakulását : „Már 1982-t daráljuk! Jelenti Halasi bácsi-Földi bácsi. Jelenti Halasi bácsi-Földi bácsi. Már 1983-at! Halasi bácsi-Földi bácsi hajtja a Jövő Daráló Gépet. 1984! 1985! A Jövő Daráló Hivatal ablakain ömlik ki a jóízű, langyos darálék. Finom. Finom. Finom. Fetreng a nép, magára söpri, elalszik benne.” (33–34.) Ahol a hangvétel visszafogottabb, ott is csak benyomáslejegyzések révén kerülnek színre az írás jelenétől már meglehetősen távoli, de annál meghatározóbb tapasztalatok: „Az élelmiszer jegyre van. Üzemanyag nincs. Felismerhetetlen töményital. Vodka? Cujka? Elmosatlan étolajos üvegben. Az van. Százméteres sorok a buszmegállókban. A buszmegálló tábla hamarabb fog elindulni, mint a busz. Az elnyomás nyomorát a szépség áttöri. Egy fiatal lány arca.” (105.) És bár a Gyilkos idők fölsorakoztatja a Kádár-korszak rekvizitumait, az elbeszélő maga is reflektál arra, hogy az írás nem tud összerendező műveletté válni, többek között azért sem, mert az alkotófolyamat fölött rendre elveszí ti a kontrollt: „Zavaromban összevissza beszélek: az életet adjam tovább, ne a halált.” (13.) Ezzel összefüggésben az elbeszélő számára sem minden esetben evidens, hogy mi történt meg és mi nem, így az írás inkább leleplező művelet, hiszen láthatóvá teszi a fikcióképzést: „Lebeg a tartalom. Az álomra rákeres az ébrenlét. Az ébrenlétre az álom.
