Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Ludmán Katalin: Hajnóczy Péter Play-boy című szövegéről
89 látszik. Az elbeszélés valóságában Szoboszlay leszerepel mint férj, részegsége nemkívánatossá, ilyen értelemben impotenssé teszi saját felesége számára, közeledési szándékai legfeljebb a részvét valamilyen formáját idézik elő a nőben. (Igaz, már a pornómagazinra irányuló mímelt intellektuális érdeklődés is az aszexualitáshoz közelíti a karaktert.) Érdekes, hogy az elbeszélés a feleség színre lépésekor is megkettőző technikát alkalmaz. A Szoboszlay által exponált megfigyelői magatartás ellentétező-megerősítő kontrája az, ahogyan az asszony szemléli Szoboszlay lerészegedésének folyamatát: „A szakértő szemével mérte végig a férjét, mintegy megállapítandó részegsége pillanatnyi fokozatát (...).” Amíg a narráció szerint az asszony mintegy intuitív módon, de nagyon is pontosan képes felmérni Szoboszlay állapotát, addig a főhős számára a megértés (ami a magazin tartalmára és közvetve saját magára irányul) olyasvalami, amit nélkülözni kénytelen. A zátonyra futott házasság torz ellenpontja lehet csak az anyával való találkozás (vágyott) intimitása. Fontos látni, hogy a képzeletbeli jelenet éppen azon a dramaturgiai ponton áll, ahol – ha pornónovellaként olvassuk a szöveget – a végkifejletet jelentő beteljesülésnek kellene következnie. A jelenet kompozíciós helyiértéke duplán hangsúlyos. Egyrészt ezen a ponton mosódik egybe az elbeszélés cselekménye a magazin történetének cselekményével, másrészt tartalmát tekintve disszonáns, hiszen a műfaj (pornográfia) hagyományosan elvárt tetőpontján, a kielégülés helyett az incesztus tabuját írja bele a szövegbe. A Play-boy lépre csalja az olvasót és egy nagyon is atipikus pornónovellát imp likál, amiben a szöveg nem éri el azt a hatást, amire saját műfaji keretei predesztinálnák. Épp ellenkezőleg, a végkifejlet a gyönyör helyett a kasztrációs szégyent reprezentálja Szoboszlay történetében, az olvasó számára pedig egyrészt a leselkedésből fakadó szégyent szimulálhatja, másrészt azt a tanácstalanságot (vagy szorongást) hagyhatja maga után, ami abból ered, hogy a történet valódi lezárása, vagy inkább feloldása elmarad. Kérdés, hogy a provizórikus szégyenérzet mennyire lehet alapja a főhőssel való azonosulásnak, együttérzésnek. Egyáltalán célja-e a szövegnek, hogy részvétet ébresszen Szoboszlay iránt, miközben azt látjuk, hogy a narráció kevés empátiát gyakorol az irodalomkritikus iránt, ez az érzéketlenség pedig kivételesen szokatlannak mondható az életmű más szövegeihez képest.18 Akármilyen sötét világot is fest a Hajnóczy-szövegek elbeszélője, általában igyekszik ellensúlyozni a hősök nyomorúságát, őrületét és kényszereit: a fantasztikumba hajló csodás képességekkel, megfellebbezhetetlen hivatástudattal, példátlan igazságérzettel, vagy éppen azzal a ténnyel, hogy a fennálló renddel szembeni teljes kiszolgáltatottságban élnek.19 Helle Mária, aki a Mozgó Világ tördelőszerkesztőjeként került kapcsolatba Hajnóczyval, egy interjúban óriáscsecsemőnek nevezi az írót. Szerinte Hajnóczy nem volt társasági ember, mégis mindig bejárt a szerkesztőségbe nézelődni, vagy beszédbe elegyedni valakivel, aki épp arra járt. A történet zárlatában Szoboszlay is óriáscsecsemővé szelídül az anyával való nem várt találkozáskor. Azért tartom fontosnak, hogy röviden utaljak erre az összefüggésre, mert mindez az életmű más önéletrajzi érintettségű szövegeihez kapcsolja a Play-boy t. Csakúgy, mint a főhős alkoholizmusa vagy irodalmi szövegek iránti elkötelezettsége. A hivatkozott interjút ld. Szerdahelyi Zoltán, Beszélgetések Hajnóczy Péterről (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995), 65–76. 18 A pornómagazin értelmezésének abszurditását csak egy „professzionális olvasó” figurája tehette igazán gúnyossá, tehát Szoboszlay foglalkozásának megválasztása nyilvánvalóan tudatos szerzői döntés eredménye. Ugyanakkor talán az sem véletlen, hogy az életmű többi szereplőjéhez képest, egyedül egy irodalomkritikusként ábrázolt főhőssel szemben marad részvétlen a narráció. 19 Felmerülhet az is, hogy a szerző túlságosan is kíméletlennek érezte az irodalomkritikus Szoboszlayn való élcelődést, és talán az esetleges sértődéseknek kívánta elejét venni azzal, hogy a szöveget nem adta ki.
