Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Fried István „… az »igazi« Európa küszöbén botorkáltunk” (Az ismerős és az ismeretlen az Egy polgár vallomásaiban)
66 a polgár szereptudata, valamint a polgári világban lét adekvát magatartás-formája mellett. Az 1934/35-re keltezett Egy polgár vallomásai egy (szellemi és politikai) válságperiódusban foglal állást az értelem és a vak ösztön címszóval ellátott, egymást kizáró erők harcában. Az 1940-es esztendőben ugyan még nem működött a háborús cenzúra,4 de Magya rország ún. szövetségi rendszere, külpolitikai elkötelezettsége félreérthetetlenné tette, az európaiság meghatározó kérdéseiben meddig mehet el egy újságíró, az 1934/35-ben kiadott műnek melyek azok a passzusai, melyek megjelentetése esetleg sajtópörrel, netán betiltással járhatna. Márai Sándor 1919 és 1928 közé tehető nyugati tanulóútjain (a weimari Németországban, majd „napnyugaton”) tapasztaltak rekonstruálását valósítja meg az Egy polgár vallo másai; a személyes hitelességet az ifjúi – főleg a lipcsei, frankfurti, berlini – kalandok kímé letlen feltárása biztosítja.5 Annak ellenére, hogy egyhelyütt maga a szerző figyelmeztet, miszerint rossz emlékező. Hogy ez az önkritikus elbeszélői magatartás nem akadálya a(z irodalmi) visszapillantásnak, arra az önértelmező mondatot idézem: „Időszakok, emberek külseje, találkozások nyom nélkül szitálnak át emlékezetemen, melyek nagy laza tömbökben kapcsolódnak össze. E tömbökben, mint az őskori gyantában a belekocsonyásodott rovar, egy-egy elmúlt ember élte jelképes életét.” Ez a fajta látás-visszapillantás azonban nem akadálya a kötet plasztikus portréinak, viszont sugallja a kihagyások „természetét.” Míg a mű első kötetében többé-kevésbé (inkább többé) a kronológia szerint rendeződnek el az események, a második kötetben a két főszereplő előbb lépi át a német–belga határt, és csak ezután kerül sor a német városokban történtek elbeszélésére; az első kötetben a családtagok, felmenők, oldalági rokonok alapos rajzával szolgál az elbeszélő, a második kötetben a mára nevessé vált alkotók egy-egy jelenet, mozzanat szereplői, és olyanok is kimaradnak a viszonylag népes közeli vagy távolabbi ismeretségi körből, akikről újságcikk vagy esszé szól: Stefan Zweiget ötvenedik születésnapján újságba írt esszével köszöntötte Márai, itt egy jelenetben éppen csak hogy felbukkan – ám az, hogy az 1940-es megjelenésű kötetben ennyi helyet is kapott, együtt Thomas Mannal, akiről rendkívül méltató hangon nyilatkozott, elkötelezettségét jelzi a könyvben emlegetett „másik” Németország iránt. 1940-ben még ez megjelenhetett, jóllehet a (szélső)jobboldali sajtó leste az alkalmat, hogy Márait támadhassa. Mindenesetre az 1934/35-ben kiadott Egy polgár vallomásai úgy idézi meg az 1920-as éveknek a körülményekkel, önmagával, az írással vívott küzdelmet, hogy azokba belejátszatja az 1929–1934 közötti fél évtized tapasztalatait, melyek részint (újságírói) tájékozódásából, részint sűrűn ismétlődő utazási élményeiből fakadtak, és amelyeket a Napnyugati őrjárat ban újragondolt és jórészt megerősített. Az írói lét folyamatának rekonstrukciója egyben egy olyan világszemlélet kiépülésének krónikája, amelynek során szembesülnie kellett a saját versus idegen, periféria versus centrum,6 a kétféle németség (az írói pályán) alapvetőnek tűnő dichonómiájával. 4 Hadd emlékeztessek arra, hogy 1919 és 1944 között hány per, rendőrségi eljárás indult különböző okok miatt írók-költők ellen. 1941-et követőleg viszont Márainak is volt olyan írása, amely cenzurális okokból nem jelenhetett meg. Egyébként a Pesti Hírlap ban megjelentetett publicisztika jóval visszafo gottabb hangvételű, mint a korábbi, meglehetősen társadalomkritikus és antináci újságcikkek egész sorozata. 5 Nem említettem Márai weimari tartózkodását, amely a német klasszika, jórészt Goethe szellemisége jegyében áll. Egyetlen, nagyon jellemző idézet: „Goethe úgy kísér végig az életen, mint a testi fejlődés materiális fokozatai, nem lehet kihagyni szakaszokat, nem lehet ellenkezni, végig kell járni az utat, amelynek végén a misztikus kórus felel Faust kérdésére – s ezt a választ szeretném, ha itt lesz az ideje, hallani és megérteni.” 6 Vö. erről vázlatosan: Fried István, Centrum és periféria – egy viszonyrendszer újragondolása. Bárka 27, 2020, 1, 73–79.
