Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Orosz István: Emlékek apámról IX.
42 A „kedves osztályok” névsorát, bár csak egy-egy hívónevet idéz föl, el tudta mondani, olyannyira, hogy még talán nekem is menne. A Demény Mariéké biztosan, hisz akkor már én is ,,katonás” voltam, de talán a Varga Jutkáéké is sikerülne. Találok egy rövidnadrágos csoportképet, Szepezden látogatta meg aput az osztály egy része, valamikor a hatvanas évek első felében. Fölismerem rajta Benedict Misit, Németh Bélát, talán Ketzán Tibort, Kun Zsuzsát, sőt a húgát és az anyukáját is, aki a Czollner téren a számtantanárom volt. (A két fiú, Misi és Béla is főleg a matek terén jeleskedett, volt akkoriban valami diákolimpia, az eredmény: matekból első Benedict Mihály, második Németh Béla, fizikából első Németh Béla, második Benedict Mihály – de az is lehet, hogy fordítva volt.) Aágbagibakosbalaiballusbánbenedictbényeibíróbognárdakófarkasfrigyesgál gérókönyveskovácskovácskovácskulmankulmanlestármarkónyúloroszosváths áraisaskőisohajdaszabófszabókszabótornyaivargazoboki. – A Czollner téri osztálynévsor álmomból fölkeltve is sikerül, be kellett vágni, mint a törzsfejlődés lépcsőit az egysejtűektől az emlősökig. Vajon, ha a rokonságot kéne listázni, a felmenőket, meddig menne: 2 szülő, 4 nagyszülő, 8 dédszülő, 16 szépszülő, 32 ükszülő, 64 ősszülő stb. Passz. Az 5/a névsora sokkal jobban megy. A gépipari főiskolán – Szekér Bandival együtt – arabokat (szíriaiakat) tanítottunk magyarra, Ali Szabek nevére emlékszem legjobban. Megpróbálom elképzelni, hogyan zajlott a nyelvtanítás, igaz, megkérdezhetném Iskandertől is, az 55 éve Magyarországon élő szír fotográfustól, Bahget Iskander barátomtól, aki már kétszer is megbízott, hogy nyissam meg valamelyik magyarországi kiállítását. Nyilván kellett valami közvetítőnyelv, ami alighanem a német volt. Azt olvasom Iskander életrajzában, hogy mielőtt a magyar ösztöndíjat megpályázta, Aleppóban – ó, istenem, Aleppo! – egy németek által létrehozott és vezetett gépipari főiskolára járt. Iskander tehát rendben, na de a többi hallgató mind máshonnan jött, lehet, hogy kezdetben tényleg csak „hallgatók” voltak. Iskander egyébként nem alkalmas rá, hogy lemérjem, milyen jól tanította apám a magyart mint idegen nyelvet, mert Iskander ugyan kiválóan beszél magyarul (naná, hiszen az apanyelved magyar – szoktam vele viccelődni), de azért az itt megtalált feleségnek, Sárikának mégiscsak komolyabb része lehetett a dologban, a gyerekekről nem is szólva. A nyelv persze nem csak a szavakat jelenti, a mondatokat meg az ilyen textusokat, amilyet épp körmölök, létezik vizuális nyelv (tessenek csak elképzelni: szemüregből kinyalintó nyelv, sőt nyelvezet), sőt létezik, léteznie kell vizuális anyanyelvnek is, ami, ha igazat mondok, azt jelenti, hogy másként néz, lát, mutat, ábrázol, exponál, kinagyít, előhív, képkivág, gondolattársít, satöbbizik egy magyar – meg például egy szír. Hogy ő szír szemmel lát. Szírszem. Egyik szemem szír, a másik meg... De most komolyan: ki ne vágyna arra, hogy megtudja, hogyan látják mások, mit vesznek észre benne, hol érzik különlegesnek, milyen tulajdonságait magasztalják, és melyek azok, amiken csak mosolyogni tudnak, vagy inkább sírni. Iskander munkáit nézegetve gyakran kapom azon magam, hogy nem őt keresem a képek mögött, hanem azt, akik mi
