Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Fogarasi György: Fikció és tanulság: Wordsworth anekdotája a nem-morálisan felfogott hazugságról
112 Fogarasi György Fikció és tanulság: Wordsworth anekdotája a nem-morálisan felfogott hazugságról 1 A tanmesék „morálját” magyarul „erkölcsi tanulságnak” mondják. Amikor tehát elbeszélések morális megítélésének vagy olvasatának lehetőségéről gondolkodunk, bizonyos értelemben arról is gondolkodunk, lehet-e tanulni belőlük. Avagy arról, a tanulság feltétlenül erkölcsi tanulság kell-e hogy legyen. Hogyan viszonyul egymáshoz erkölcs és tanulság? Lehetséges-e nem erkölcsi tanulság vagy tanulság nélküli mese, referencia nélküli fikció? S hogyan gondolkodjunk minderről olyan mesék esetén, amelyek a való világból vétetnek, mégis mutatnak bizonyos hasonlóságot (frappáns tömörségük és persze csattanós, vicces, vagy mondhatjuk: tanulságos voltuk miatt) a fiktív tanmesék, a fabulák hagyományával? Vagyis mi a helyzet az anekdotákkal és azok szellemességével mind az angol wit (elmeél, sziporkázó bölcsesség), mind a német Witz (vicc, poén) értelmében? William Wordsworth apáknak írt verses anekdotája (Anecdote for Fathers ) nemcsak azért lehet alkalmas kiindulópont ahhoz, hogy ezekről a kérdésekről gondolkodjunk, mert mint anekdota eleve részesül a fenti bonyodalmakból. Hanem még inkább azért, mert témája éppen ez: hogyan tanulunk, tanulhatunk hétköznapi esetekből, melyek mögött nincsen tanár, nincsen docens, nincs tanítási szándék, sőt olyan esetekből, melyek tanulsága éppen az, hogy fikciók, vagy ahogy maga a vers fogalmaz: „hazugságok”, s ebbéli voltukban paradox módon éppenséggel nem vethetők alá – vagy legalábbis nem egyszerűen, közvetlenül, elhamarkodottan – morális ítéletnek. Mindezt a figyelem, az észlelés, az asszociáció és a nyelv figuratív, pontosabban metonimikus működésének színrevitelével problematizálja a szöveg, miközben azt a kérdést is felveti, hogyan tanítható ez a metoni mikus gyakorlat, a fikciógyártás, „a hazudás művészete” – ha tanítható egyáltalán. Ám mielőtt közelebbről megnéznénk Wordsworth szövegét, érdemes kissé körbetekintenünk. Hiszen korántsem magától értetődő, hogy Wordsworth művéhez fordul junk példáért. Dönthetnénk másként is. Hozhatnánk olyan példákat, amelyek egészen másképp nyitják meg az elbeszélések morális megítélésének problémáját. Idézhetnénk botrányos irodalmi szövegeket, klasszikusokat vagy kevésbé ismerteket, magyar vagy más nyelvűeket, amelyek bizonyos társadalmi normákat, kulturális beidegződéseket, zsigeri reflexeket függesztenek fel vagy tesznek próbára. Olvashatnánk egy kis hazait, mármint Hazai Attilát, néhány részletet mondjuk a Szilvia szüzessége című 1995-ös novelláskötetéből, például A pulóver vagy a Tanár úr késésben című szövegeket, egy-egy velős passzusra koncentrálva, többnyire e szövegek vége felé. Tehetnénk mindezt azzal a magabiztossággal, hogy amit olvasunk, az nem más, mint irodalom, puszta fikció, s ahogy 1 Ez a tanulmány az Elbeszélés és morális ítélet című szegedi konferencián hangzott el előadásként 2018. november 30-án.
