Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Takáts József: Három bolond nap (Fazekas Mihály: Lúdas Matyi)
106 írott alkotásnak Fazekas művét.6 De ennél is fontosabb, hogy a Lúdas Matyi első ismert értelmezése, az 1815-ös kiadás Kerekes Ferenc által írott verses előszava is a mű kiváltotta nevetésre irányítja a figyelmünket, sőt, az 1817-es kiadás elé írt szerzői verses előszó is. Dessewffy József 1816-os Kazinczyhoz írott levelében „egy kis nem rossz bolondság”-nak, „kis tréfaság”-nak nevezte az akkor még ismeretlen szerzőjű művet.7 Akkoriban, úgy látszik, még komédiának (vagy komédiának is) nézték Lúdas Matyi és Döbrögi történetét. Amikor e bekezdésekben komédiáról írok, természetesen nem a drámai műfajra utalok. Úgy használom a kifejezést, mint Northrop Frye teszi A kritika anatómiája című művében, „A tavasz müthosza: a komédia” című fejezetben, vígjátékokat, elbeszélő műveket, filmeket (például Chaplin A diktátor át) egyként a fogalom alá sorolva. A komédia mindenek előtt cselekményfajta: „A komédia cselekménye tehát a hős kívánsága elé gördülő akadályokból áll, legyőzésük pedig a komédia megoldásával egyértelmű. Az akadályokat többnyire a szülők támasztják, ezért a komédia nemegyszer a fiú és az apa akarata közötti összeütközés” – írta a kana dai irodalomtudós.8 Láthattuk, hogy a Fazekas alkotását tanító példázatnak tekintő újabb értelmezések számára Döbrögi a mű központi szereplője. Ha viszont komédiának véljük, akkor a címszereplő marad a középpontban, hisz ő az, aki legyőzi az elé kerülő akadályokat. Előrebocsátva tanulmányom tézisét: a Lúdas Matyi tanító példázat is és komédia is. Mindez egyáltalán nem szokatlan együttállás: Tirso de Molina A sevillai szédelgő jétől Beaumarchais Figaro házasságá ig sok komédiát írtak, amely egyben erkölcsi példázat is. Lássuk először a főszereplő kérdését! Nem csak a cselekményfajta, de az elbeszélt tartalom, az elbeszélő narratív figyelme és a narráció dinamikája is a címszereplőre irányítja az olvasó tekintetét Fazekas művében. Az egyetlen prózapoétikai elemzés az újabb interpretációk közül, Maráczi Orsolya kis tanulmánya Gérard Genette nevezetes művére utalva így fogalmazott: „Amennyiben Az eltűnt idő nyomában című regény a Marcel író lesz mondat retorikailag kiterjesztett formája, akkor a Lúdas Matyi alapmondata a Matyiból férfi lesz. ” 9 A címszereplőt mutatja központi alaknak a mű részleteinek narratológiai vizsgálata is. Íme egy példa ugyanezen tanulmányból: „Az idézett párbeszédekben [ti. Matyi és Döbrögi párbeszé deiben] az elbeszélő mindig csak Matyi viselkedéséhez fűz kommentárokat (»Így szólott nagy nyers nyakason Matyi«). Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy míg az úr karaktere kezdettől fogva adott, addig Matyi cselekedeteinek lélektani magyarázatot kell kapniuk... A nemes statikus figurájával szemben Matyi alakja dinamikus, az ő lendülete, változásai viszik tovább a cselekményt.”10 Döbrögi csak a zárlat utolsó hat sorában válik „főszereplővé”, a cselekmény lezárulta után.11 Az újabb szakirodalomban felmerült kétségekre, hogy Matyinak miért vannak ellentmondásos tulajdonságai (pl. első jelzője a műben a tunya, ám a verések megszervezésében utóbb nagyon is tetterősnek bizonyul), s a zárlat miért nem Matyi további sorsával 6 Horváth János: Csokonai. Csokonai és költőbarátai, Földi és Fazekas . In: Uő: Irodalomtörténeti munkái II. Budapest, Osiris, 2006. 899., 902. 7 Idézi Julow, i. m. 271. 8 Northrop Frye: A kritika anatómiája . Budapest, Helikon, 1998. 140. 9 Maráczi Orsolya: Olvasta-e Gerard Genette a Lúdas Matyit? Irodalomtörténeti Közlemények, 2006/1– 2, 68. Vö.: Gerard Genette: Az elbeszélő diszkurzus . In: Thomka Beáta (szerk.): Az irodalom elméletei I. Pécs, Jelenkor – PTE, 1996. 66. 10 Maráczi, i. m. 70. Borbély Szilárd egyik cikkében azt állította, hogy „a pszichológiai motiváció nem tetten érhető a szöveg stratégiái között”. (Borbély, 2009. 184.) Valójában az elbeszélő többször is lélektani magyarázatokkal látja el Matyi viselkedését. 11 A kérdést, hogy a zárlat hat sora kívül áll a cselekményen, Maráczi és Debreczeni tanulmánya is tisztázta: Maráczi, i. m. 71.; Debreczeni, i. m. 60.
