Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról III.
104 Másnap délelőtt elmentem a Kollégiumba. A főfront egyik fele a földszintig beszakadt, az udvar csupa rom, törmelék. Az épület kihalt, senkit sem találtam. A Nyugatiból vonattal sikerült eljutnunk Kecskemétig. Az hallottuk, hogy ez a város is romos, de épen találtuk. Lakitelek felé azonban nem ment vonat. Gyalog indultunk neki, útközben felvett egy kocsi, délutánra elértünk a Tiszáig, híd azonban nem volt, komppal (vagy csónakkal?) tudtunk átkelni. A tiszaugi bíróéknál szálltunk meg, itt már béke volt, bőség, nyugalom. Másnap reggel hintóval küldött haza, Csépára. Haza? Egyelőre Panniékhoz. Ez április 10-e körül lehetett. Mint megtudtuk, korosztályomat itt már besorozták az új honvédségbe. Így már másnap mentem kölcsönkért biciklin Kunszentmártonba pótsorozásra. Be is váltam, behívásunkra azonban nem került sor. Néhány nap múlva Végh néni házába költöztünk, a kifosztott, tönkretett jegyzőlakás lakhatatlanná vált. Apámat a nemzeti bizottság már igazolási tárgyalása előtt visszahelyezte állásába. A tárgyaláson sem volt más kifogás ellene, csak az, miért menekült el. Azzal a büntetéssel igazolták, hogy néhány évre kizárták az előléptetésből. Én készültem vissza a kollégiumba, az egyetemre. A Csongrádi Gimnázium könyvtárából szereztem latinkönyveket meg Zsirai Finnugor rokonságát, a patikuséktól Fecó könyvei közül Sík Pázmányát (ez máig nálam van), Vereczkey Péter bácsi könyvei közül is elkértem valamit a helyi kommunista pártszervezettől, ők székeltek az orvosi lakásban, nekem is akarták ajándékozni, de ragaszkodtam hozzá, hogy csak kölcsön. A mi könyveink nagyobb része előkerült, némelyik erősen megrongálva. Sajnos a legféltettebbek Pornón maradtak, azok közül csak Szerb Antal Magyar irodalomtörténete maradt meg, néhány éve hozta el Dönci Szepezdre. Arra jól emlékszem én is, amikor Dönci bácsi, a pornóapáti patikus kisebbik fia, valamikor a hetvenes évek közepe táján elhozta Szepezdre a Szerb Antalt. Elő is veszem, mert már az én polcomon áll. Fedele nincs, a belső címlapon megismerem nagyanyám írását: „Lacikának szeretettel: Anyu és Apu – Csépa, 1941. december 25.” (Folytatjuk)
