Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 7-8. szám - ***: Borászok a Duna borrégióból (Interjú Font Gáborral, Frittmann Jánossal, Galántai Norberttel, Lantos Szabolccsal, Szentpéteri Attilával, Dabasi Gáborral, Hetényi Józseffel, Kökény Benővel, ifj. Kökény Benővel, Gálné Dignisz Évával, ifj. Gál Csabával, Gonda Jánossal, Koch Csabával, Koch Pálmával és Kovács Róberttel - az interjúkat készítette Bárdos Ferenc és Kriskó János)

192 – Jelen vannak-e valamely országos kereskedelmi hálózat polcain? – Ott vannak a boraink a Borhálón, nekik másfél literes, palackos kiszerelésben is szál ­lítunk. Ők is előnyben részesítik a már emlegetett friss vonalat. Forgalmazzák a fahordós chardonnay-válogatásunkat is. Minden piacon igaz, hogy folyamatosan küzdeni kell az áraink érvényesítéséért. – Ott vannak-e a nagy élelmiszerláncokban? – Az Auchanban bent vagyunk, és megtalálhatók a boraink a magyar tulajdonú üzletláncban, a CBA-ban is, mindkét helyen elsősorban a friss vonal. A közelmúltban a Lidlbe is bekerült néhány borunk, és jelen vagyunk számos kisebb vinotékában is. Igaz, a gasztroszektor a pandémia egy éve alatt eléggé kivérzett, de fontos, hogy több lábon álljunk. – Közel 70 hektáron gazdálkodnak családi vállalkozásként. Van-e még szükség az emberi erőre, vagy amit lehet, gépesítettek? – A minőségi borkészítés egyik alappillére a kézi munka. Vannak olyan munkafolya­matok, ahol nélkülözhetetlen szükség van az emberi közreműködésre. Ilyen például a metszés. Vannak gépeink, amelyek elvégzik az előmetszést, megkönnyítik és lerövidítik a munkát, de folyamatosan szükség van az emberi kézre. Küszködünk ezzel, nehéz embert találni, hozzáértőt pedig szinte lehetetlen. Szerencsére van egy-két család, akikkel hosszú évek óta kialakult munkakapcsolatban vagyunk. Szüretben vagy más idénymunkák idején bevonunk külső munkaerőt is, akiket nehéz jól koordinálni. Időnként pszichológusnak is kell lennie a szőlésznek, hogy megtalálja a hangot az emberekkel, és motiválni tudja őket. Amit tudunk, gépesítünk, de a minőségi elvárások miatt nálunk a szüret 80 százalékban ma is kézzel történik, ellenére annak, hogy ilyen nagy a terület. Kulcskérdés, hogy a gyü­mölcs minél kevésbé törjön a szüret alatt. Vannak ma már nagyon jó minőségű szőlőkom­bájnok, amelyekkel közel azonos minőségben lehet szüretelni, mint kézzel, de ahhoz kéne egy magas minőségű támrendszer, egy jó minőségű és tiszta kombájn, lehetőleg olyan, amit csak mi használunk. Marad a kézi szedés, a ládás szüret, ami minden évben komoly, megoldandó feladat. – A munkájuk rendkívüli módon kitett az időjárási szélsőségeknek. Voltak rossz éveik? – Voltak, 2010–12-ben például a vizes évek. Rengeteg volt a csapadék és a belvíz, kevés a napsütés. Álltak a szőlők a vízben olyannyira, hogy szivattyúzni is kellett. Voltak évek, amikor igen súlyos fagykár érte az ültetvényt, elfagytak a területek, szinte nem volt mit betakarítani. Volt olyan évünk, amikor csak két fajtából készítettünk bort, a többit elvitte a fagy. Szerencsére nem túl gyakori az ilyen eset, de mi is érzékeljük, hogy szaporodnak a szélsőségek. Mostanában a felmelegedés okozza a legtöbb problémát. 2018-ban például már májusban nyár volt, és annyi volt a napsütés, hogy már július végén elkezdtük a szü­retet. Ilyet még nagyapáink sem láttak. Észnél kellett lenni, hogy meg tudjuk őrizni a szőlő savait a lomb alakításával, zöldmunkával. – Az édesapja növényvédelmi szakember. Mennyi vegyszert használnak a szőlőtermesztés és a borkészítés során? – Próbálunk minél kevesebbet használni, csak annyit, amennyi elengedhetetlen. Nem áll tőlünk messze a bioművelés sem. Vásároltunk bio-Nérót, és vannak olyan ter­melőink, akik bio szőlővel foglalkoznak. Ennek ellenére nem hoztunk forgalomba bort biomegjelöléssel, mivel a pincénk nem bio, viszont készítettünk már vegyszermentes, tel­jesen bio Néró rozét. Már 16 hektáron termesztünk Nérót, ami olyan rezisztens fajta, amit nagyon keveset kell permetezni. Kevés vegyszert próbálunk használni, és a borkészítés során is a minimálisra szorítjuk a különféle adalékok felhasználását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom