Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Lanczkor Gábor: Sarjerdő (versciklus, részletek)
210 „Döbrentei Gábornak / Az úttörő és maghintő, legjobb/ magyarok egyikének / nyughelye. / Szül: N. Szöllős, Veszprém V. M. / Dec. 1. 1785. / Meghalt 66ik évében Budán. / Mart. 28. 1851. / Tisztelői, s háladatos örököse / Döbrentei Antal.” Kerepesi temető, Budapest Veszprém megyei druszám, eltűnt Budán a rólad nevezett tér, megette az autóforgalom. Eltűntek a reformkori temetők, a tabáni, a vízivárosi, téged is exhumáltak, így kerültél át a folyón ide. Kitartott ököllel húzták egymásba a két régi várost az új hidak, melyek épp oly robbanékonynak bizonyultak, mint a jégzajláskor föltorlódott jégtáblák. Történelem. Gábor, te alkottad meg ezt a büszke magyar szót. A latin historia görög eredetű, a kutatni jelentésű igéből főnevesült. Ha megtörtént, ne mossuk a sorsot bele fordított aranyásókként semmiféle fikcióba. A táj a történelem egyetlen hiteles tanúja, jegyeztem föl tavaly márciusban William Kentridge madridi kiállításán a Colonial Landscapes című szénrajz-sorozatnál, ahol Johannesburg vízeséses-sziklás, letarolt vidéke piros-fehér csíkokkal és ellipszisekkel preparálva jelenik meg. „Aki ellopja a virágot annak / száragyon el mindakét keze / és ne tugyon meghalni még nem / szenved érte ezt a isten megveri érte” Görög katolikus temető, Makó Krisztustövis-sövény a drótkerítésen kívül. A lemetszett szúrós gallyakból sövényfal épül. Hadd legyen ez az átok az enyém is, legalább egy kis részt – tegnap azon gondolkoztam a könyvtárban, miközben heti olvasmányaimat kerestem a polcokon, és elfekvő kortárs kötetekre leltem, amiknek a szerzőire tíz évvel ezelőttről emlékeztem, azon kezdtem el töprengeni, kinek írok én. Nem az emlékezet számára. Olvasó kortársaimat még ennél is kevésbé ismerem. Akkor már otthonosabb ez az átok. Nem az egeknek írok, nem a balatonhenyei Dobogóra boruló csillagos-fekete égbolt féktelen nyári pátoszának. A temető déli bejárata mellett egy gémeskút áll nem ivóvíz felirattal. És egy parasztház kis kerttel, metszetlen szőlőinda futja be kerítését. Erre a kerítésre van fölerősítve a fehérre mázolt fémtábla, amibe az átkot belekarcolták. Rozsda eszi az ákombákom betűket; a tábla szélét is. Lassuló búgócsiga. Versről versre görgettem magam előtt ezt a két mondatot, és most itt hagyom őket, kiterítem őket ide, mint a Tisza a kanyarulatában a hordalékot. Lassuló búgócsiga. A precesszió a Föld tengelyének egy lassuló búgócsigához hasonló ingadozása, igen-igen hosszú, huszonhatezer éves ciklus.
