Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Kontor Enikő, Csávás-Ruzicska Tünde, Szabó Ádám Csaba kerámiái
203 sak 50 ugyanolyan tárgyat a lehető legrövidebb idő alatt. A korongozott tárgyaknál – például Ádám munkáinál – gyönyörűen meg lehet figyelni az ujjnyomokat. A felületen látszik, hogy valaki ezt az ujjával húzta föl. Ez a jelenség nálam nincs. Hiába a kézműves technológia, nálam egy sima, egyöntetű felület marad a korongozást követően. Mondhatjuk, hogy mindenkinél más jellegzetességeket mutat a kéznyom, mindenkinek van egy sajátja. Viszont igényem van a markáns felületekre, magára arra a folyamatra, ahogyan ezt elérem. Megkorongozom a tárgyat, bőrkemény állapotba kerül, és utána dolgozom meg különféle drótkefékkel. Ez főleg akkor izgalmas, ha a durva, rusztikus, samottos masszákat használom. Kipereg belőlük a samott, aztán egy részüket visszatörlöm. Tehát mondhatom, hogy nekem ez a fémsörte a kéznyomom. Nagyon élvezem ezeket a felületeket, főként kialakítani imádom őket. – Ott vannak a munkáid különféle lakberendezési boltokban. Mennyire válsz meg könnyen tőlük? – Évekig képtelen voltam megválni a tárgyaimtól. Ádámnak is, Tündének is már régen beindult a bolt, egyre-másra kapták a megrendeléseket, ismerték és imádták őket. Én csak sorra készítettem a kerámiáimat, de képtelen voltam elszakadni tőlük. A budapesti műhelyünkben kompozíciókat készítettem belőlük, napi másfél-két órában csak az átrendezésükkel foglalkoztam. Gyűjtögettem őket magam köré. Boldog Anita kollégám és jó barátnőm hitette el velem, hogy meg kell szabadulnom legalább egy részüktől. Mert ha nem teszem meg, egy idő után nem lesz, ami motiváljon. Ő indított el azon az úton, amelyen még ma is járok. Kezdetben megírta helyettem az e-maileket az üzleteknek, egyebekben is segített. Lassan és nagyon nehezen, olykor fájdalmasan nehezen, az én keramikusi ismertségem és karrierem is megteremtődött. Ma már természetesnek és szükségszerűnek is tartom a marketinget, és segítség nélkül, magam végzem. Nagy boldogság, ha azt látom a facebookos vagy az instagramos követők reakcióiból, hogy tetszik nekik, vagy egyenesen rajonganak a munkáimért. Ez nagyon fontos pillanat az alkotói munka végén! Amikor egy-egy jól sikerült darab kijön a kemencéből, sokszor érzem azt, hogy jó volna megőrizni, mert itt történt valami, léptem vele egy szintet, arányokban, formában, mázban, és össze érett az egész, egyben van. Meglepő, de ma már ezektől a tárgyaktól is képes vagyok viszonylag gyorsan megválni. – Ruzicska Tündével egy évfolyamon végeztetek, azonosak voltak a mestereitek, Szabó Ádámmal hosszabb ideje egy műteremben dolgoztok, és óhatatlanul hatással vagytok egymásra. Valamiféle iskolának számítotok így hárman keramikus berkekben? – Nem gondolom, hogy iskola lennénk. A kerámia sok egyéb más kézműves területhez hasonlóan felfutóban van. Nem emelném ki magunkat azért sem, mert jóval többen vagyunk, akik ezt az utat követjük, és egyre többen. – Ez a csúcsgasztronómia által teremtett trendnek köszönhető? És igaz-e az autonóm kerámiára is, vagy csak a funkcionális tárgyakra? – Félek, hogy főként a funkcionálisra igaz, az autonómra sajnos nem. És igen, szerintem nagyrészt a gasztrovonal hozta ezt a népszerűséget. Az emberek
