Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Áfra János: Tündöklő mező (vers)
167 Áfra János Tündöklő mező Amire rátalálnak, nem szabad tovább. Darálóban izzik el e vigasztaló ima, szeleteli magát a jó java, ha van, ebből még talán kisülhet egy élet. Legyen fogsora, járjon feketében, gyűjtsön maga köré testvéreket, szájpadján érlelődjön történet, nézze gyanútlan a holtszürke fákat, amíg haraggá érik harag, bűnné bűn. Hatalmas lesz, ami érzi a hatalmat, magába botlik e tündöklő mezőn. Fehérlenek, fehérlenek a koszos kezek. Kozmált rokonok szaladgálnak keresve a mondatot, és egyre csak vakarják, vakarják maguk. Eltakart szemük alatt sikoltás edényekbe oldva, lassan ürül maratott arcukból a nyelv. Kikopott bőrrel érintésre várnak, de csak a szagokat fejti le róluk a szél, a sötétség szele. Nyelvük hegyén magot érlelnek, nincs kihez beszélni. Hétnaponta köpnek, ellenőrzik, de semmi, mindig minden ugyanúgy. Hétszer hét nap után vegyék észre, hogy még itt vagyok, üvöltsenek arcomba, üvöltsenek csak újra meg újra. Én tűröm szótlanul.
