Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Németh Krisztina: Éghajlati változások hatása az Alföld szőlőtermelésére
136 lakosságot. Az év eleji nagy hidegek, sok csapadék és viharok után aszályos hónapok következtek, majd ennek az időszaknak nyár elején egy háromnapos pusztító vihar vetett véget. A szemtanúk állítása szerint a földet combközépmagasságig tyúktojás nagyságot is elérő jégdarabok borították. A szőlősgazdák számára nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb szőlőben ebben az évben már nem szükséges szüretelni. Állítólag akadtak szegényebb rácok, akik a károkat látva felakasztották magukat a szőlőjükben. Ennél is tragikusabb következményekkel járt azonban, hogy a pusztító júniusi zivatar után november végéig egyetlen cseppnyi csapadék sem hullott. A határban lévő vízjárta területek, mocsarak még a nyáron kiszáradtak, sőt augusztus végén már a Duna medre is erőteljesen visz szahúzódott (Géra, 2012). A 19. századi Alföldön 28 ínséges évet említenek, melyek közül 22-t a száraz, forró nyár, míg hatot a bő csapadék idézett elő (Katus, 2007). Az 1816-os évet úgy emlegetik, mint a „nyár nélküli esztendő”, melyért a Tambora vulkán kitörését teszik felelőssé. Már a kitörés évében, 1815 júniusában érezhető változások voltak, melyek heves esőzések és jégzivatarok formájában nyilvánultak meg. A gyakori esőzések és az azokat kísérő forgószelek tönkretették a szántóföldi termést és a szőlőket. Az Alföld egyes térségeiben egérinvázió pusztította a termést, így több helyen másodszor is vetni kellett. A szőlő , bár a hűvös idő ellenére sokat termett, a sok esőtől nem ért be. Belőle savanyú, és csaknem ihatatlan bort tudtak csak készíteni (Soós, 2010). Az éghajlati katasztrófák mellé társult, hogy a 19. század második felében sorra jelentek meg a hazai szőlőtermesztésben a korábban nem ismert kórokozók (peronoszpóra, lisztharmat), ill. az alföldi homok felértékelődését jelentő, a dombvidéki szőlőültetvényeket elpusztító filoxéra, mely a termesztést jelentősen átalakította, és ezzel együtt megélhetési forrást adott a homok hőseinek. Érdekes motívum, hogy a filoxéra által okozott nagymértékű pusztítás, gazdasági-társadalmi erózió megjelenik a Noét említő-ünneplő népi rigmusokban, mintegy utalva arra, hogy Noé filoxéramentes szőlőhegyen él, bezzeg a mai halandó gazda félhet, hogy a filoxéra pusztítása miatt fogytán lesz a bora (Csoma, 2015). Gesztelyi Nagy László (1944) a következőképpen teszi fel a kérdést az alföldi telepítésekre vonatkozóan, mely a filoxéravésznek volt köszönhető: „A Duna–Tisza köze szaporodó népessége itt keresi meg kenyerét és ezúton biztosítja magát aggkorára. A homoki szőlő- és gyümölcstermelésnek az önálló gazdasági egyedek megteremtésében sokkal nagyobb szerepe van, mint a hegyi szőlőknek. Szociális és népszaporodási szempontból is felette fontos a homoki szőlőtelepítés, mert szőlősvidéken háromszoros a gyermekszaporodás, mint a búzatermő vidéken. Hogyan népesült volna be Kecskemét pusztája, ha nincs szőlőtelepítés?” Nem vitatható, hogy a homoki szőlőterületek gyors ütemű növekedésé t a filoxéravész idézte elő, de az sem vitatható, hogy a gazdasági kényszer és az éghajlati adottságok ebben még nagyobb szerepet játszottak. Magyarországon a filoxérajárvány után a szőlőtermesztés jelentős területi átalakulása következett be. Az állam által támogatott szőlőrekonstrukció során a korábbi borvidékek mellé felzárkóztak az alföldi, homoki ültetvények, melyek talaja immunis volt a szőlőgyökértetű terjedése szempontjából. A szőlők műve-
