Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Boldog Zoltán: Arany János rejtett politikai és poétikai programja (Történelmi balladákká tördelt nemzeti eposz)
88 séget kell végeznie ahhoz, mint az Arany által nagyra becsült folklórkincs gyűjtői, akik a töredékekből, változatokból egységet teremtettek, a számtalan, szájhagyományban élő változatból gyakran egy saját verziót konstruáltak. Így építheti fel magának saját eposzát az olvasó a történelmi balladákból. A történelmi balladák eposztöredékként való értelmezését támogathatja a Naiv epo szunkban olvasható gondolatmenet, amelynek keretében Arany az ősi elbeszélő hagyo mány maradványairól beszél: „Egy-egy rideg monda, töredékben, zilált prózában, hullong itt-amott; rajta műalkatnak semmi nyoma. Mátyás előtti királyait, vezéreit elfeledte a magyar... De amit tud, az is inkább adomaszerű, mint költői vonásokkal bír; és ha a hagyomány némely töredékét megőrzeni, a jelenkorra juttatni képes volt, nem látszik, hogy ebben a műalak által elősegéltetett volna. A közelebbi korok állameseményei: a törökkel folyt utóküzdelmek, a múlt század elején és derekán (Péró-lázadás) történt népi mozgalmak, sőt a legújabban elzúgott politikai vihar is, nyom nélkül maradtak a naiv eposzra nézve.” Arany épp en ezen töredékeknek biztosíthatott „műalkatot”, „költői vonásokat”, sőt néhány Mátyás előtti hőst is felelevenített. A „legújabban elzúgott politikai vihar” pedig egy allegorikus olvasat keretei között jelenhet meg a balladákban, a Szulimánnal azonosítható Ferenc Józseffel, a Zách Klára Erzsébetével összemosható Sissivel, a Damjanich Jánossal megfeleltethető Szibinyáni Jankkal, vagy a Laborfalvi Rózával kapcsolatba hozható Rozgonyinéval. Így vetül egymásra esztétika és politika Arany Jánosnál, aki levelezése alapján kifejezetten ügyelt a politikai öncenzúrára. Miért nem rendezte Arany saját maga kronologikusan olvasható sorozattá történelmi balladáit? – merülhet fel a jogos kérdés. Erre talán éppen az lehet a magyarázat, hogy a köztük lévő hézagok, maga a távolság esztétikailag jobban tükrözik a széttöredezett naiv, népi hagyomány természetes létezési formáját. Emellett nyitottabbá teszik az egyes darabokat a politikai megközelítésre, hiszen nem egy sorozatban elfoglalt helyet keres az értelmezői tudat, hanem önmagában vizsgálja az adott mű jelentéslehetőségeit. Arany írói bátorsága a fentiek szerint éppen az elrejtésben keresendő, és abban a lehetséges ráismerésben, amelyhez az 1850-es évek olvasójának még nagyon merésznek kellett lennie, a mai értelmezőnek pedig mindössze elég a maximális nyitottság.
