Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - ***: Tanyán élő értelmiségiek (Kriskó János beszélget Balanyi Zoltánnal, Lakó Andrással és Bérces Dórával)
97 giliszta lesz bennük!” Kezdetben borsós darát adtam nekik, hogy valami fehérje legyen az ételükben, és folyton figyeltem őket, hogy szőrösödnek-e már, ahogyan a szomszédaim megjósolták. Minden nap kaszáltam nekik füvet, kaptak kiegészítésképp száraz kenyeret, az ismerősök révén konyhai maradékot is. Március, április tájékán érkeztek, novemberben vágtuk le őket, az egyik 110 kilós volt, a másik 130. A barátom, akihez levágni vittem őket, két ványadt macskára számított, de elismerte, hogy nagyon szépek lettek, és főleg, nagyon finom lett a húsuk. Én nem eszem húst, de mindenki, aki megkóstolta, ezt erősítette meg. – A vegetarianizmusod is a kiköltözést eredményező életmódváltás következménye, vagy már régebb óta tart? – Szinte már gyermekkorom óta nem eszem húst. Mindig más és más ideoló giák mentén, de hús nélkül élek. – Amikor időnként elbizonytalanodsz a kilátásokat illetően, milyen megoldásokban gondolkodsz? – Mindig másban. Az első alkalommal az volt, hogy bementem a faluba, Fülöpjakabra, megnézni, vannak-e eladó házak, milyen állapotúak, mennyibe kerülnek. De rájöttem, ha eladom a tanyámat, és veszek egy ingatlant a faluban, csöbörből vödörbe esem. A legutóbbi krízis során elkezdtem ingatlanokat nézni Kecskeméten, de azt találtam, hogy a tanyám áráért ott csupán egy zsebkendőnyi területet kaphatnék. A kríziseket leginkább az az erős felismerés szokta okozni, hogy nem vagyok képes egyedül fenntartani és működtetni a tanyát. Ráadásul nem elég, hogy maximalista vagyok, de még perfekcionista is. Nehezen viselem a rendetlenséget, zavar, hogy nincsen szépen felújítva, karbantartva, elvégezve minden, időre. A faluban van egy néni, akihez tejért járok, ő sok dologra megtanított. Például arra, hogy nyugalommal kezeljem a mindenkori helyzeteket. Nem kell, hogy mindig minden tökéletes legyen, és van olyan is, hogy elúsznak a dolgaink. Tavaly például decemberben szedtem föl a krumplit. Amikor ideje lett volna, nem érkeztem oda, sok minden szakadt egyszerre a nyakamba, aztán a krumpli a földben maradt. De olyan jó idő volt egészen decemberig, hogy nem fagyott el. Karácsony előtt volt egy kis időm, hát felszedtem. Hibátlan volt. Vagy ha most szétnézel nálam, most is van elmaradásom elég. Tudom, hogy meg kellett volna már metszenem a szederbokrot, de most nem működik a kezem. Metszetlen maradt. A kríziseket az elmondottak mellett még az szokta kiváltani, amikor rájövök a fizikai határaimra és korlátaimra. Most nem tudom behajlítani a kezem, két hétig még gipszben is volt. Egy tanyán! Mert egyedül vagyok, begyújtani is problémás, fát hasogatni nemkülönben, de krumplit vagy répát pucolni is kalandos egy kézzel... Egy-egy ilyen helyzet nagyon meg tudja úsztatni az embert! – Az is egy lehetséges változat, hogy eladod a tanyát, és Békésszentandrásra költözöl. Ez a lehetőség még nem merült fel? – Dehogynem! A barátom folyton szorgalmazza, hogy költözzem hozzá, de ez nehéz lesz. Én azt tudnám elfogadni köztes megoldásnak, hogy hajlandó vagyok
