Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - ***: Tanyán élő értelmiségiek (Kriskó János beszélget Balanyi Zoltánnal, Lakó Andrással és Bérces Dórával)
85 nyilvánvalóak: hogy kell egy gazdasági bejárat, hogy a fa behordása a lakásba külön kosszal jár, hogy a nyári konyha az épülettől különállóan legyen, nagyon sok olyan tapasztalati elem merült fel, amelyet ma már feltétlenül figyelembe vennék a tervezéskor. Azért összességében, a pici hibáktól eltekintve, jól sikerült a házunk, és nagyon szeretjük. – Nem vetődött fel, hogy el kéne bontani és elölről kezdeni az egészet? – Egyáltalán nem, mert az apró hibák ellenére végül egy nagyon szép, organi kus épületet sikerült megvalósítanunk. – Eleve terveztél istállókat, ólakat is? Kezdetektől szerepelt a programotokban az állattartás? – Benne volt, hiszen a legsarkalatosabb indok, ami miatt tanyára költöztünk, a ló szeretete volt. Azért kellett tanyára kijönnünk, hogy lovat tudjak tartani. Ez olyan mély vágy volt bennem már régtől, hogy egyetemista koromban, de pályakezdő építész koromban is, akár napi 40 kilométereket is lebicikliztem, hogy lovat lássak, lovat simogassak. Volt bennem egy mély késztetés, egy erős vágy, hogy mindenképpen legyen a közelemben ló. Nagyon erős élményem gyermekkoromból, hogy a Budai utcán működő piacon a lovak végig ki voltak kötve az utca fáihoz, meg Szabó bácsi bőrkikészítő műhelye előtt. És én minden egyes alkalommal úgy mentem iskolába – a 80-as évek elején járunk –, hogy minden lovat végigsimogattam. És ez annyira erős élmény volt, hogy meghatározta a későbbieket is. – Felteszem, hogy gyermekkorodban főként igavonókkal találkoztál. Neked milyen lovaid vannak? Csak hobbiból tartod őket, vagy van gazdasági hasznuk is? – Teljesen hobbicélú a dolog, legfőképpen a kikapcsolódásunkat szolgálja. Számomra a lovaglás vagy a kocsikázás az a fajta szabadidős tevékenység, ahol az ember egy kicsit el tud vonulni a világ zajától. Mindkét lovunk hátasló is, lovagoljuk is, meg hintóban is használjuk őket. Mostanában próbálkozunk a szántással is. Elhoztam Köncsögről a nagypapa régi ekéjét, és azzal szántottam fel a veteményesünket, mert nem tömöríti össze annyira a földet, mint a traktor kereke. Ha az autónk elakad, akkor is lóval vontatjuk ki a sárból. Éppen az idén nagyon sok példa volt erre, háromszor vagy négyszer csúsztunk be az esős időben úgy a szántásba, hogy csak a ló tudott segíteni. – Ajándékba kaptad a telket. Mekkora a területe? Hogyan gazdálkodtok rajta? – Mindössze egy hektáron vagyunk, ami nagyon behatárolja a lehetősé geinket. Végigpróbáltunk mindent, elölről kezdve, autodidakta módon. Egy nehezen áthidalható generációs szakadék keletkezett akkor, amikor a szüleim urbanizálódtak, és tőlük már nem tudtam elsajátítani a tanyai életformát, ezt csak a nagyszülőktől láthattuk. Az iskolai oktatásból is teljességgel hiányzott az ide vonatkozó ismeretanyag, teljesen magunktól kellett elsajátítanunk minden apró fogást, eljárást és módszert. Volt birkánk, kecskénk, megtanultunk kecskesajtot készíteni, tartottunk nyulat, pulykát, baromfikat. Tojásoztunk egy időben,
