Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Rigó Róbert: Az alföldi, tanyás paraszti gazdálkodás értékei
72 További probléma, hogy a felnövő újabb és újabb nemzedékek egyre jobban elszakadnak a fizikai munkától, a tényleges termeléstől és a természettől. Nem látják azokat az alapvető összefüggéseket, hogy a megfelelően előkészített talajba elvetett magból, az ember munkájának, gondoskodásának következtében hogyan terem jó minőségű alapanyag az ételeinkhez. Az állattartásból mára egyfelől a társsá előléptetett hobbiállatok kényeztetése , másfelől a gyáriparra jellemző tech nológiával tartott nagyüzemi, az embertől elidegenített hústermelés lett. A fiatalok a valós természeti világról, az alapvető emberi szükségletek kielégítésének módjáról, azaz a „fogyasztásról” gyakran irreális elképzelésekkel rendelkeznek. Ma már a vidéki gyermekek jó része fél a baromfitól, nem tudja, miből és hogyan készül a tej vagy a kolbász. Az emberek nem akarnak fizikai munkát végezni, nem értik az alkotó, teremtő, a természettel összhangban végzett munka örömét és értelmét. A természettől való eltávolodással, a bennünket körülölelő környezet és az emberi élet törékenységéről is hajlamosak vagyunk elfeledkezni, így Istentől és a vallástól is mindjobban eltávolodtunk. Az emberek jelentős része az utóbbi évtizedekben elszakadt a realitásoktól, a globális fogyasztói társadalom, a mindig új és újabb hajszolása az éncentrikus világképet állította a középpontba, és azt sokan elfogadták. Ezen problémák és hiányosságok alapján érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miként lehetne megőrizni – jelen esetben – az alföldi tanyás gazdálkodásra jellemző, évszázadok alatt kikristályosodott tudást, amíg csak lehet, akár komoly erőforrások, energiák árán is. Ha még lehet egyáltalán. Érdemes lenne segíteni, támogatni azokat, akik hajlandóak tanyán élni és hagyományos módon, tradicionálisan gazdálkodni, törekedve az alföldi, tanyás parasztgazdaság minél több elemé nek a megőrzésére. Érdemes lenne támogatni olyan 20-25 holdas középparaszti, tanyasi mintagazdaságokat, ahol az ott élő, dolgozó emberek tradicionális módon gazdálkodnak. Az ebben a számban megjelent tanyán élőkkel készített interjúk alapján még lehetnek ilyenek. Az ilyen gazdaságoknak lenne saját bevétele, a megtermelt termékekből és európai uniós vagy magyar állami támogatásból lehetne ezt kiegészíteni. Természetesen ez csak akkor lehet működőképes, ha hosszú távon anyagilag biztosítva van. Például támogatni lehetne, ha a fentebb ismertetett módon kézzel kaszálják a gyepet, villával gyűjtik a szénát, petrencékbe rakják, majd boglyákba, és lovas kocsival szállítják be, és úgy kazlazzák. A teheneket kipányvázzák, legeltetik, kézzel fejik. A tejet és az egyéb termékeket viszont már a legmodernebb eszközök segítségével lehetne a csúcsgasztronómiában vagy az internetes fogyasztói közösségekben hasznosítani. Az ilyen tanyasi gazdaságot be lehetne mutatni speciális gasztro- és ökoturizmus keretében is. Véleményem szerint az ilyen gazdaságok, családi törekvések támogatásra érdemesek, mert az önellátást, a helyi termékek előállítását, a fenntarthatóságot és az évszázados tudás megőrzését szolgálják. Az ilyen típusú paraszti gazdaságnak nemcsak az lehetne a célja, hogy megőrizze a munkakultúrát, a tudást, hanem az is, hogy bemutassa és bevigye az oktatásba, nevelésbe. Ehhez ki lehetne dolgozni olyan pedagógiai programot, aminek a lényege a gyermekek bevonása lenne az egyes munkafolyamatokba, és ezek révén a nevelésük, a szemléletük formálása kiváló lehetőséget jelenthetne a
