Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Kerpics Judit: „A mit külföldi divatlapok adni nem képesek” (A nyugati és a nemzeti divat vetélkedése a Nővilág hasábjain az 1850-es és 1860-as évek fordulóján)
80 Jósika Júlia utolsó Eredeti divattudósitás ában örömmel üdvözli a magyaros öltözet immár mindent elsöprő térhódítását, egyúttal – olvasói igény híján – lemond a továbbiakban a francia divat közvetítéséről. Szép dolog és örvendetes ez a kedves magyar viselet; s szivemből örülök, hogy ismét napvilágot lát – de meg kell vallanod, hogy ez örömben részemről nagy az önzéstelenség; mert ugyan meggyült ezáltal a bajunk, szegény divattudósitóknak! Nincs többé szükséged franczia divatokra – tehát minek szóljak ezekről? Ez igen logicus conclusio; bár csak épen annyira tisztában volnék már a fölött is hogy miről irjak. Azonban magyar köntösök is selyemszövetekből készülnek, még pedig szép szövetekből, s azokhoz is kell csipke, szalag, ékszer stb. Tehát ezekről fogok ezután szólni [...].41 Rovatának jövőjét felvázolva megkísérli ugyan az új áramlathoz való alkalmazkodást a külföldi kelmék magyaros viseletben való felhasználásának ismertetése által,42 ez azon ban – ebben a formában – nem valósul meg. Továbbra is közöl olykor-olykor divattémájú cikkeket, de azokat már más címmel, más rovatban teszi. Megkezdi a brüsszeli mindennapokról és ünnepekről szóló cikksorozatát, mely a divattudósítás formai követelményei alól felszabadulva a maga teljességében mutatja be – és élteti – a magyar vigasságokhoz képest jóval takarékosabb belga ünnepi szokásokat és öltözeteket. Korábbi stílusához híven a magyar estélyek és bálok túlzó és pazarló voltára rámutatva kínálja fel a nyugat-európai alternatívát a kiadásaiban visszafogott, cserébe gyakrabban megrendezhető vigalmakra. Nem hallgatja el a belga társasági élet fonákságait sem, éles hangon bírálja például a táncestélyeken szolgáltatott zenét, illetve bizonyos kosztümöket.43 A közvéleményt leginkább foglalkoztató magyar viseletről ellenben ezek a cikkek hallgatnak. Meglepő módon a magyar öltözet okozta zsongás közepette a Nővilág késlekedett az új divatszakember kinevezésével. Rendszeresen közölték a legfrissebb pesti divatképeket és azok leírását, de Heckenast-Bajza Lenke első divattudósítása – egyben hittétele a magyar öltözet mellett – csak két hónappal később, április elején jelent meg, ekkor még név nélkül. A szerző méltatta elődjének színvonalas és közkedvelt munkásságát, egyben le is zárta azt: [...] feladatom könnyebb elődöménél, mert hiszen magyar nőnek magyar divatról könnyebb s kétségkivül örvendetesebb dolog irni, mint a bár európailag közös, de mégis idegennek mondható ugynevezett párisi divatról.44 Az új divattudósító nevének kezdeti elhallgatása minden bizonnyal kiadói fogás volt az érdeklődés felkorbácsolására. 1860. április 29-én tüntették fel először Heckenast-Bajza Lenke nevét az Eredeti divatjelentés en. Ehhez rövid szerkesztői megjegyzés is társult, misze rint – a Nővilág drágulását elkerülendő – Bajza Lenke „honleányi áldozatból” (ti. ingyen) veszi át a rovat szerkesztését; egyúttal biztosították az olvasókat arról, hogy Jósika Júlia továbbra is a lap munkatársa marad. A rendesen júliusban közzétett, második fél évre vonatkozó előfizetési felhíváson már megjelent Heckenast-Bajza Lenke neve is, méghozzá nagyobb betűkkel szedve, mint Jósika Júliáé. Összességében véve az 1860-as évfolyamot még Jósika Júlia novellái, külföldi beszámolói és egyéb cikkei uralták, azonban az 1861-es évfolyamra vonatkozó decemberi előfizetési felhívásról már lekerült a neve, és 1861-től az időközben főmunkatárssá előlépett Heckenast-Bajza Lenke fokozatosan kiszorította a Nővilág ból. Az új sodor elvetette a párizsi divat beszivárgását; az ún. „magyartalan”, csak a francia ízlésnek megfelelő, „bizarr” elemek beépítését a magyar öltözetekbe. Ostorozta a nyugati 41 Jósika Júlia, „Eredeti divattudósitás”, Nővilág , 4. évf. 7. sz. (1860. febr. 12.) 42 Uő, uo. 43 Jósika Júlia, „A farsang Brüsselben”, Nővilág, 4. évf. 8. sz. (1860. febr. 19.) és 4. évf. 9. sz. (1860. febr. 26.) 44 Heckenast-Bajza Lenke, „Eredeti divatjelentés”, Nővilág , 4. évf. 14. sz. (1860. ápr. 1.)
