Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Alkalmazkodó mezőváros (A kecskeméti tanyák kialakulásának éghajlattörténeti kontextusa)
26 Ezeket a pusztán kialakított mezei kerteket nevezte a köznyelv város adománya kerteknek.74 Az elkerített részeket aztán művelés alá fogták, szántották, vetették vagy csak kaszálták, amelyek ugyanúgy, mint a város saját határában fekvő (pénzes) mezei kertek, telelők is voltak, és hasonlóan tilalmas földeknek minősültek. Mivel a bérelt pusztákon kialakított mezei kertek nem a kecskemétiek tulajdonát képezték, rajtuk többnyire nem építkeztek, okkal, szem előtt tartva a bérleti viszonyok forgandóságát. Az eltérő tulajdonjogi helyzet miatt jelentősen különbözött egymástól a kétféle mezei kert nemcsak küllemében, hanem funkciójában is; jóllehet, mind a pénzes kertek, mind a város adománya kertek testálhatók voltak. (Az utóbbiak csak addig, amíg a város bérleti jogviszonya a puszta fölött fennállt.) A forrásokból jól látszik, hogy azokat a 17–18. században formálódó pénzes mezei kerteket, amelyekre különféle gazdasági épületeket emeltek, kutakat ástak tanyáknak kezdték nevezni, megkülönböztetve az egyszerűbb funkciójú (város adománya) mezei kertektől. Tulajdonképpen ezekben a pénzes mezei kertekben ismerhető fel a későbbi (19–20. századi) növénytermesztésen alapuló tanyák előképe.75 A kertek átalakulását a lélekszám látványos emelkedése gyorsította fel azzal, hogy a korabeli rossz közlekedési viszonyok76 miatt helyben kellett előállítani a szükséges kenyérgabonát. Az adott földrajzi és gazdasági viszonyok között ennek egyetlen járható útja olyan területek feltörése volt, ahol korábban nem végeztek szántóföldi művelést. A gyengébb minőségű, kevésbé kötött homoktalajok azonban, néhány évi szántóföldi művelés után kimerültek, ráadásul a többségük hosszú ideig legeltetésre sem volt tovább alkalmas. A határhasználat átalakulásával és a melegebbé, szárazabbá váló éghajlat miatt a környező homok mozgásba lendült a 18. században. A szántóföldi művelés kiterjedése, a legelők beszűkülése, 1745 után az újabb puszták bérlésének ellehetetlenülése, és a felmelegedés, mind abba az irányba hatott, hogy a 18. század második felében „ellepték” a határt a tanyák. Ezt a folyamatot mint pillanatképet örökítették meg az első katonai felmérés térképszelvényei (4. ábra). A pénzes mezei kertek transzformációjával kialakulóban volt az újfajta, nem állattartó, hanem növénytermesztésre épülő tanyás gazdálkodás. A folyamatot később elősegítette a fásítás és a szőlőültetés, vagyis a futóhomok megkötésének a szándéka.77 74 „Mivel az mezei kertem városadománya, azon jussal, mellyel én bírtam, maradjon egészen István fiam részire.” KT 1: 346, Orvos Nagy György testamentuma, 1766. augusztus 12.; vö. „Vagyon egy házam, melyet Istenben boldogult uram szerzetté. Mezei kert földem, az Csontos halom mellett, mely váras adománya volt.” KT 2: 311., Özvegy Boros Mihályné Barta Katalin testamentuma, 1778. augusztus 27. 75 Iványosi-Szabó 1994: 23., vö. „Minthogy pedig Sámuel fijamat sem meg nem házasíthattam, sem őtet olyan állapotba nem helyheztettem mint több gyermekeimet, de azért is, hogy mostani öregségemben véllem lakván, mindenekben hűséges gondviselőm, valamint az édesannyának is az volt, és nékem is holtomiglan az lészen, ezen hűségét néki megjutalmaztatni kívánván, azon mezei kert földemen (melyről az első szám alatt rendelkezem) lévő fás és gyümölcsös kertemet a rövid fogás földdel együtt különösen nékie magának testálom azzal a megjegyzéssel, hogy az első szám alatt rendelt osztály férfi gyermekeim között ezen gyümölcsös és fás kert és rövid fogás földön kívül mennyen közöttök négy egyenlő osztályra.” KT 3: 349., Szőke János testamentuma, 1818. május 23. 76 A vasút megjelenése előtt Pest 3-4 napi járóföldre esett, de még postakocsival is legalább 10 óra volt az út. A környező futóhomok és agyagos felszín (időjárástól függően) nagyban nehezítette a közlekedést. Amíg esős időben az agyagos, addig száraz időben a homokfelszínen vezető utak váltak járhatatlanná (Eperjessy 1979: 646). Nem véletlen, hogy később, a reformkorban felmerült annak ötlete, hogy olyan utakat építsenek ezen a vidéken, amelyeknek az egyik oldala agyaggal, a másik homokkal borított legyen (Csányi 1840b: 82.). A korszerű, kötöttpályás közlekedés megjelenésével azonban e javaslat feledésbe merült. 77 Vályi András így jellemezte a várost a 18. század végén: „Határja az egész Országban híres, kivált igen nagy pusztájik, mellyeken olly számos gulyák, és ménesek neveltetnek, ’s leg főbb jövedelmek alkalmasint innen származik a’ lakosoknak; kerti szőleik bőven termők, gyümölcsök is sok terem, vizek szűken van, ’s leg inkább
