Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Alkalmazkodó mezőváros (A kecskeméti tanyák kialakulásának éghajlattörténeti kontextusa)
24 a futóhomoktól. Ezek a szőlőföldek a középkortól kezdve „homokhegyekre” települtek,64 amelyeket az alacsonyabban fekvő közök, vagyis a városból kivezető nagyobb forgalmú utak választották el egymástól. A szőlőhegyeken túl, keskeny sávban, a települést pedig déli irányból közvetlenül érintve kiterjedt legelőgyűrű húzódott, amelyből délkelet, délnyu gat és nyugat felé „csápszerű” nyúlványok távolodtak messze a várostól. Ezek a területek kétségtelenül olyan alacsonyabban fekvő, időnként vízállásos részek voltak, amelyek általában alkalmasnak bizonyultak a legeltetésre. A terület sajátos alakját a terepviszonyok indokolják. A keskeny, néhol csak négy-ötszáz méter széles legelősávok a homokbuckák tövében és a magasabb térszínű, kötöttebb talajokon művelt szántók között kanyarogtak. A legelőket részint a várostól való távolság, részint a gyep minősége alapján különítették el egymástól. Ennek megfelelően a délkeleti nyúlványon, a jobb minőségű szántóföldek közt húzódó gyepen a fejősteheneket, míg délen, közvetlenül a város alatt, az igavonó jószágokat legeltették. A délnyugati szárnyon nagyobb gulyákat, méneseket és tenyészbikákat tartottak, míg a távoli, 10 kilométernél is messzebb fekvő (de még közvetlenül a városhoz tartozó) nyugati legelőkön inkább a vágásra szánt marhákat pihentették. Az utóbb említett két legelő közti részen terült el az a mozgásban lévő nyílt homokfelszín (plaga sabulosa), amelyet gazdasági szempontból ekkor még nem hasznosítottak (később erdőt és szőlőt telepítettek rajta). Az összefüggő, szőlő-, legelő- és homokterületek mellett kisebb foltokban erdők emelkedtek a vidék fölé. Ilyen volt a Kis- és a Nagy-Talfáji erdő a várostól északra, s ilyen a Kis-Nyíri és a Nagy-Nyíri erdő nyugatra (nevük a vizsgált térképen nem szerepel). A határ többi részén, mintegy 60 százalékán, távol a településtől szántóföldek hullámoztak,65 ahol gondosan elkerített területek láthatók a térképen. Ezek a stilizált, négyzet és téglalap alakú területek alighanem a forrásokban gyakran előforduló mezei kerteket szimbolizálják ( 3. ábra).66 A körbeárkolt, sövénnyel elkerített kertekben 67 szántóföldi művelés és idővel különféle kapásnövények termesztése folyt. A mezei kertek nem alkottak összefüggő területet (ami jól látszik a térképi ábrázoláson is), közöttük olyan részek feküdtek, amelyek gyengébb minőségűek voltak. Ezeket meghagyták gyepnek (legelőnek vagy kaszálónak). Ugyanakkor olyan részek is voltak a kertek között, amelyeket átmenetileg pihentettek a parlagoló rendszernek megfelelően, akár hosszú éveken keresztül is. 64 A középkor utolsó századaiban már bizonyíthatóan foglalkoztak szőlőműveléssel Kecskeméten (Hornyik 1927 [1882]: 76.). 65 Határhasználat az 1740-es években: 226 km2 szántó (60%), 70 km 2 futóhomok (18%), 50 km 2 legelő (13%), 27 km2 szőlő (7%), 7 km 2 erdő (2%). EKF 2004; MNL BKML, XV-1-a-1, 43. téka, 0005. térkép, saját számítás. 66 Solymosi 1980: 90–92. A tanyák kialakulásával és fejlődésével foglalkozó néhány munka: Lakos 1913a: 236–240., Szabó K. 1936, Solymosi 1980, Für 1983: 14–80., Iványosi-Szabó 1994: 20–28., Rácz I. 2000. 67 „Az mely kertet birt Szabó István 35 esztendőktől fogva, pénzén vévén, ,[...] az eladott kertet [a rokonok] visszakívánván, azt találtuk lelkünk ismereti szerint, hogy Szabó István [...] az kertet adja meg nekik; a mi öröksége rajta vagyon, sövények, kútban rovás, vetések, azt elviheti róla és eltakaríthatja, de az élőfákat, melyek az kert földén nevekedtenek, azokat le ne vágassa és helyben hagyja.” KMJT 1: 65., (1659. május 9.)
