Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Alkalmazkodó mezőváros (A kecskeméti tanyák kialakulásának éghajlattörténeti kontextusa)
17 A közelmúltban Rácz Lajos kísérletet tett német és cseh kutatási minták alapján17 a Kárpát-medencei terméskatasztrófa-modell kidolgozására. 18 Bár az még hiányos, már most látszik, hogy jelentősen eltér a vonatkozó közép-európai modelltől. Ez még abban az esetben is meglepő, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az éghajlat jellemzőinek változása általában nagy regionális különbségeket mutat. Úgy tűnik, hogy a Kárpát-medencei nyarak átlaghőmérséklete a kis jégkorszakban nem tért el jelentősen a 20. században mért értékektől, ellenben a telek hidegebbek és hosszabbak voltak. Márciusban még tél volt, júniusban pedig több csapadék hullott. Összességében a lehűlésnek „sokkal erőteljesebb indikátora volt a [...] a csapadék mennyiségének megnövekedése, ami a hideg és hosszú telek következtében jelentős mértékben hó formájában hullott.”19 Régészeti-üledéktani vizsgálatok bizonyítják a Kárpát-medencében, hogy a 14. századtól a Duna vízszintje folyamatosan emelkedett, mely növekedés a 16. század második felében érte el a csúcspontját.20 A Réthly Antal által összegyűjtött írott források21 pedig a kis jégkorszak második felében bekövetkező válto zásokra mutatnak rá: 1600 és 1850 között az őszi, a téli és a tavaszi időszak általában véve csapadékosabbá vált.22 Mindez egy olyan területen, mint amilyen a Kárpát-medence, azt jelentette egyfelől, hogy a tavaszi áradások és a csapadékosabb nyárelők miatt kiterjedtebb területek kerültek hosszabb időre víz alá, és egyúttal kerültek ki a mezőgazdasági művelés alól. Másfelől, a nyarak kevésbé voltak forróak és aszályosak, ami kedvezett a gabonatermés mennyiségének s minőségének. Végül a csapadékosabb időjárás csökkentette a szárazságra hajlamos területek kiterjedését, vélhetően ezeken a vidékeken jobb minőségű legelők sarjadtak, ami a nagyállattartó gazdálkodásra nézve lehetett elsősorban kedvező. Végső soron a kis jégkorszak Kárpát-medencei mezőgazdaságra gyakorolt hatása összességében pozitív volt.23 Új távlatokat nyit annak felismerése, hogy a korábban említett időszakban (1350–1450) a folyamatos lehűléssel párhuzamosan, emelkedni kezdett a mezővárosok száma a Kárpátmedencében.24 A globális lehűlés tehát általánosan kedvezőbb csapadékviszonyokat teremtett,25 ami hatással volt a mezőgazdaságra, közvetve a tőkefelhalmozás folyamatára, kivált a mezővárosok számának gyarapodását tekintve. A vélhető összefüggés különböző vetületeinek összetett hatásfolyamatai még feltáratlanok, illetve az eddigi ismereteink éghajlattörténeti kontextualizálása (néhány kivételtől eltekintve)26 még elvégzésre váró feladat, így további vizsgálatokra van szükség. A 15. század közepe után következő időszakot három nagyobb vulkánkitörés és két újabb napfoltminimum határozta meg (2. ábra). Eltekintve egy átmeneti, rövid és enyhe visszamelegedési fázistól (1560–1600), az éghajlat 1450 és 1660 között folyamatosan hűvösebbé és csapadékosabbá vált. Az alföldi mezővárosok „virágkora” egybeesett ezzel az erőteljesebb lehűlési ciklussal, ráadásul az Oszmán Birodalom európai térnyerése is erre az időre tehető. Az alföldi települések döntő része ekkor pusztult el, igaz, a folyamat már 17 Pfister–Brázdil 2006. 18 Rácz L. 2019. 19 Uo. 4. 20 Kiss–Laszlovszky 2013: 10. 21 Réthly 1998–2009. 22 Bartholy–Pongrácz–Molnár 2004: 1771. 9. ábra. 23 Rácz L. 2019. 24 Bácskai 1965: 16. vö. Gulyás 2017: 340–345. 25 Rácz L. 2016: 25. 26 Pl. Rácz L. 2008a, Pinke et al. 2017.
