Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Fülöp Tamás: Az elveszett édenkert
7 jének valószerű alternatívájaként villantotta fel egy másik galaxisban, egy másik bolygón új otthonra találásnak a lehetőségét, voltaképpen nem segítette elő a Föld egyedülálló és megismételhetetlen természeti értékeinek, ökológiai sokszínűségének megbecsülését és megőrzését. Ha ugyanis az emberiség valaha képes lenne az erőforrásaitól megszabadított, elpusztított Földet maga mögött hagyva a világegyetem egy másik alkalmas pontján új életet kezdeni, akkor önigazolást nyerne, és könnyebben megbocsájthatóvá válna a jövő generációktól csupán kölcsönbe kapott bolygó ökoszisztémájának megsemmisülését eredményező, fenntarthatatlan és önpusztító életformája. Ezzel párhuzamosan azonban szembe találja magát az ember a teremtésvédelem azon dilemmájával, hogy vajon alaptermészetünkből és életformánkból eredően az univerzum egy másik pontján nem ugyanabba a hibába és csapdába jutnánk-e, mint itt a Földön. Szerencsére, vagy épp szerencsétlenségünkre, de a realitás egyelőre az egyetlen elérhető, rendelkezésre álló, és az emberi élet számára is alkalmas, ezért egyedülálló és felülmúlhatatlan „kék bolygó”, a Föld értékeinek, sokszínűségének megőrzésére inspirál és kötelez bennünket. Az „édenkert” elvesztése ugyanis nemcsak az optimális életkörülmények megszűnését, a külső környezet kedvezőtlen változását feltételezi, hanem a metafizikai és spirituális hiány érzését is megidézi. A hiányra, a deficitre, a veszteségre a civilizáció – hogy elfedje a veszteséget – talmi, zajos, festett-színes, harsány és kihívó választ igyekszik adni, s ezzel is a környezet szennyezésének újabb és újabb formáit hívja életre. A természet világát ma már a kemikáliákon túl a fény- és zajszennyezés is egyaránt sújtja. A Föld felszínét behálózó autóutak és vasútvonalak, a tengereket átszelő hajózási útvonalak és a légkört felszántó repülőgépútvonalak nem hagynak kételyt afelől, hogy az emberiség belakta a bolygó szinte valamennyi életre alkalmas szegletét. Ezzel párhuzamosan azonban érezhetően egyre csökken az érintetlenség, a csend, a békesség a teremtett világban, s egyre csak nő a távolság a természet és az ember között. Mindinkább olyan világban vagyunk kénytelenek élni, ahol rohamosan szűkül a lelki és szellemi megújulásra, a szemlélődésre, az elmélyülésre, a szakrális elcsendesedésre alkalmas helyek száma és kiterjedése egyaránt. Válság, válságtudat A földkerekséget körbefonva, a média és internet globális világa nemcsak a távolságot csökkentette le települések és kontinensek között, nemcsak közelebb hozta egymáshoz a különböző nemzeteket és kultúrákat, de a tömegtájékoztatás új fórumaival a világban történő eseményeket is akarva-akaratlanul személyes életünk és mindennapjaink részévé tette. A közösségi média pedig az egyéni véleménynyilvánítás új formáit és az egyén véleményformálásának új módszereit hozta felszínre. A nézettség és látogatottság maximalizálására törekvő globális média mind vészterhesebb tudósításokat juttat el egyre kifinomultabb eszközökkel, s egyre szélesebb tömegekhez a szélsőséges időjárási jelenségekről, természeti katasztrófákról, környezetszennyezésről, balesetekről, társadalmi és politikai krízisekről, katonai konfliktusokról, terrorizmusról, járványokról és
