Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Borsodi L. László: A számkivetett én seholvidékei (Bodor Ádám: Sehol)
110 ítélt bűnösök. A haláltusájában némán szenvedő Hekk állapotát megjelenítő (ugyancsak szürreális-naturalista) leírás a civilizáción kívüli, az emberi minőség alatti létbe süllyedt ember metaforája, a deszakralizált utolsó vacsora képe pedig a karácsonyra való utalással együtt a kezdetben feltáruló véget mutatja fel: „Mint a halálra ítélt ember félbehagyott vacsorája, ami az asztalán maradt, miután kivitték a vesztőhelyre. (...) ott a vacsora fölött még pára lengedezett. Itt már a kihűlt sültön, mintha bundája kezdene nőni, meredező jégtüskék csillogtak.” Van-e ennél lejjebb? Van-e ennél drámaibb állapot? Igen, az énelbeszélőé, akinek hermészi küldetése – az ikrek üzeneteinek átadása Hekk számára, kapcsolatba kerülni Hekk-kel (bár kérdés, ki ő, hiszen neve gúnynév) – kudarcot vall. Seholvidéke a kommunikáció megvalósításának a lehetetlensége, akinek el kell szenvednie mindkét oldal dehumanizált voltát egy olyan világban, ahol a megszületendő életnek, Helga várandósságának sincs jelentősége, nem kecsegtet egy második (?) megváltó eljövetelének reményével. Ha megszületik (bár ez sem biztos), ő is számkivetett lesz, az emberi lét számkivetettje, akinek biológiai gyökerei sem bizonyíthatók egyértelműen. Tán az énelbeszélő leendő alteregója? A negyedik, a kötet középpontjába helyezett elbeszélés, a Leordina – amelynek nevé ből „első pillanattól valami homályos fenyegetés áradt” – vissza- és előremutat a kötet háromhárom szövegére. A baljóslat, amit a név áraszt, illetve az a sejtelmes, tagmondatokra szaggatott utalás, mely szerint „valaminek másképp kellett volna történnie. Ahhoz, hogy az események ne itt tartsanak. Ahol most éppen tartanak”, érzékelteti, hogy az olvasó számára ismeretlen, de a narrátor és az eseményekben részt vevő szereplők számára már megélt történések után vagyunk. Ebből az utániságból tárul fel Carlos és Dina (neve része a baljóslatú helységnévnek, és a végzet, ok nélkül, be is teljesedik a szereplő sorsában), a giccs kategóriájába sorolható festményeiket vándorárusokként értékesítő amatőr művészek és az érthetetlen módon velük élő Carlos testvérének (az énelbeszélőnek) az abszurd története. A groteszkkel keveredő abszurditás több összetevős: a három szereplő együttlakása, amelynek során Carlos háta mögött a nő kísértőként szerelmi viszonyt kezdeményez annak testvérével, aki – szintén érthetetlen módon, hiszen nem magyarázza okát – ennek ellenáll; Carlos, míg Dina pisil (ösztönszerűség), minden magyarázat nélkül nullásra nyíratja magát, homályosan csak annyit mondva a borbélynak: „a maga keze lesz abban, ha én ma új életet kezdek”; a zsákba rakott levágott hosszú haj nevetségesen hétköznapi díszletek között mitikus arányokat öltő őrzése, rendezgetése, válogatása; a jobb kereset reményében a festésről a hajvágásra való áttérés, akár kiszolgáltatott emberek megfélemlítése és fejük nullásra vágása árán. Az abszurdnak ezen megnyilvánulásai vagy a szereplők identitásnélkülisége (Carlos és Dina művésznevek, az elbeszélőnek itt sincs neve) még nem lennének elégséges feltételei, hogy ez az elbeszélés kerüljön a könyv szimmetriai középpontjába. Ami mégis indokolja ennek szükségszerűségét, az a többi elbeszéléshez képest magának a nyelv működésétől elválaszthatatlan bűnhődés nélküli bűnnek a problémája. Mert ha nem is derül ki (egyértelműen), hogy megfigyelt múltjában követett-e el jóvátehetetlent az énelbeszélő (A Matterhorn mormotái ), hogy Paraszkíva, Hekk vagy a Leordiná t követő művekben Malenka vagy Milu halála az ő bűnhődésük-e valamilyen korábbi tettükért, vagy bűnhődnie kell-e valaki másnak az ő halálukért, a Leordiná ban tudva és akarva bűnt követ el Carlos, amikor haját levágva megszűnik Carlosnak, művésznek lenni, mintegy kilépve kettejük frigyéből. Ez még lehetne az emberi szabad akarat megnyilvánulása, de nem erről van szó, hiszen az ő tudtával mindketten belesodródnak a hajvágás, -gyűjtés révén az aljas pénzszerzés bűnébe, amiből Carlos úgy szabadul, hogy árulóvá válik, és helyette csak Dina bűnhődik az igaz-
