Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Szabó Gábor: Variációk Bodorra (Bodor Ádám: Sehol)
105 A szöveg szerkezetében egyébként is teljes egyértelműséggel rögzülő szemlélet a történet utolsó mondatában sajnos még definíciószerűen összegződik is , talán a figyelmetlen olvasók kedvéért. Fényképeit nézegetve, az odújukba iszkoló mormoták hátsójából előpottyanó bogyók kapcsán az elbeszélő ugyanis sajnos a következő tételmondattal zárja történetét: „Hehe. Mint a mazsolák Spináth Joli vargabéleséből.” (Messzebbre vezető kérdés, hogy a 2014-es Litera-megjelenésben még nem szereplő „hehe”-szó vajon miért került bele a mondatba; honnan fakad, és kinek szól ez a nevetés?) Az emberi és állati, humán és inhumán köz ti átlényegülés tükörjátéka hasonló módon, egymásba játszó és egymást értelmező motívumokon keresztül valósul meg a Hekkben, ami egyébként a zárt közösségbe, elzárt közegbe kerülő idegen alapszituáció jára, a Bodor-próza egyik jól ismert toposzára épül. (A kötetben a Milu cím ű szövegben találkozunk még ezzel.) A fertőzött döghústól elhulló Hekk – hogy csak egyet emeljek ki ezek közül – ugyanabban a kemencében végzi, ahol a mérgező állatot nemrég megsütötte. Halála épp úgy nem metafizikai esemény, ahogyan az elhullott állaté, vagy ahogyan egy másik történetben Paraszkíváé sem. Az állati metamorfózis után dologgá redukálódó élettelen test mindössze bizonyos praktikus eltakarítási teendők technikai jellegű elintézésének tárgya lesz. Paraszkíva esetében még halálának oka is tulajdonképpen szinte mellékesen derül ki, de nagyjából azt is hasonló érdektelenség övezi, mint halálának tényét. A metafizikai instanciákkal nem rendelkező emberi lény már életében éppolyan dologszerű létformába záródott (alighanem ő is egy olyasféle olcsó vásárlás eredményeképp került a házba a menhelyről, mint a szöveg végén felbukkanó utóda, meggyilkolása pedig egyszerűen könnyebb lecserélhetőségét szolgálta), mint halála után. Megmérgezése gyakorlatilag semmit sem változtat a létezésben addig betöltött helyén, meztelen teste a mosdatás, tisztogatás, az ide-oda pakolgatás, a merevedő test koporsóba hajlítgatásának engedelmes objektumaként – ahogy életében is- mások akaratának puszta tárgya és elszenve dője marad. Nem azt tudjuk meg, ki (volt) ő , hanem hogy mit tesznek vele mások . A tulajdon név jelentése a Hekk és a Paraszkíva esetében (és talán Bodor prózavilágát általában is jellemzően) végeredményben viselőjének felhasználhatóságában, tárgyiasíthatóságának módozataiban ragadható meg. Tovább tágítja Paraszkíva személyét egy szövegközi asszociáció az állati létmód képzetköre felé azokban a leírásokban, amikor mosdatásakor – a mérgezés hatására – a hajával együtt minden szőr leválik a halott nő testéről. Egyrészt a szőr, legalábbis abban a mennyiségben, ahogy ellepi a fürdővizet, inkább állati, mint emberi attribútumként érzékelődik, ráadásul a kép erőteljesen idézi meg a „szőrös állat”-ot, azaz a Sinistra Connie Illafeldjét is. Ezen a nyomvonalon bizonyos (és homályos) tematikus összefüggés tapintható ki a Leordina című novellával, melynek szereplői egy darabig (erőszakkal) levágott hajjal kereskednek, illetőleg a Milu val, melynek főszereplőjét hajának levágásával (!) gyilkolják meg. A szubjektivitás, az állati illetve a dologi lét közti átjárások ábrázolása mélyén Bodor írásaiban nyilvánvalóan az identitással kapcsolatos kérdések húzódnak meg , illetve – ezzel szoros összefüggésben – a személyközi agresszió mindent átitató televényének bemutatása jelenik meg. Hiszen ahol az identitás határai sérülnek – írja Bataille –, ott mindig feltűnik az erőszak is.
