Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 5. szám - Kovács Lajos: Másodosztályú történelmünk

67 kezdtek Pest felé navigálni, apánk soha nem volt olyan biztos a dolgában, mint a Bozai esetében. Londonból jött a képeslap, csak annyi volt rajta, hogy boldog új életet kíván Roboz. Apánk zenés üzenetet remélt tőle hetekig, de hálátlan alak volt mindig a zavarelhárítós fiatalúr, évek múlva már egy újabb képeslap is meg­tette volna. Persze címet sem hagyott, visszaüzenni meg ennyi pénzért túl nagy kockázat lett volna. Az utca a Rozsos bácsira vadászott az éterben, hozzá nagyon illett volna a Bárhogy lesz, úgy lesz, és ennyit megérdemeltünk volna tőle külön-külön, nemhogy együtt. Képtelenségnek tartottuk, hogy vette a bátorságot, hogy merészelt, kérde­zés és bejelentés nélkül, egyszerűen és pimaszul eltűnni. Egy Kóthay az udvarból, aki téháipszilon, és akit az éjjeli őrségig megaláztak, az nem tett volna ilyet, pedig semmibe vette az egész utcát, akkora múltja volt, ha egyáltalán volt neki. De Kóthay maradt a seggén, a kisujját nem mozdította az oroszok ellen, csak visz ­szaült volna a nemesi birtokba annak rendje és módja szerint, mondta Berberich bácsi legyintgetve, ha egyáltalán a Duna másik felén is lőtték volna az oroszokat, aminek semmi jelét sem tapasztaltuk. Egy Kóthay kimehetett volna, neki találták ki a disszidálást, kapott volna kárpótlást, folyton a rádiókban szerepelne, emleget­né az utcát, mikor küldené a Szívküldi ben, hogy Párizsban szép a nyár . Mondani sem mertük, hogy mi sokkal közelebbről várjuk a magunk üzenetét, csak innen a határon túlról, ahol a Kóthay birtokai lehettek, bár mi sose hallottuk a nevét se azelőtt, viszont ezek szerint majdnem földiek voltunk vele, most pedig közös udvarban élünk, ennél többet nem is lehet mondani a kapcsolatunkról. A szépasszony feleségéről már többet mesélhetnénk, de jobb a békesség. Az üzenet azonban nem jött, egyik nagyapánk se küldött nótát vagy operettet, sorra elmúltak és ismétlődtek a névnapok, a házassági évfordulók eredmény nélkül. Mások se mondták, hogy hallottuk-e, hiszen nekünk muzsikáltak, apátok vagy testvéretek? Meguntuk, apánk nemes bosszút állt, elszánta magát, karácsony előtt nagy­anyánknak, nagyapáinknak, testvéreknek és sógoroknak egyszerre elküldte, hogy Édesanyám, kössön kendőt . A faluban többen is hallották, csak a címzettek nem értek rá rádiózgatni. Más dolguk volt. Attól kezdve már mi sem hallgattuk rendszeresen a Szívküldi t.) Apánk ingerült lett, fölpattant, micsoda világ ez, kiabálta, az ember harminc kilométerre lakik az apjától, de rádión kell üzengetnünk egymásnak, egy senki postásnak, egy nagy nullának, aki még visszaüzenni se tud. Rohant föl-alá a tenyérnyi helyen, húztuk magunk alá a lábunkat, folyton belénk botlott, de csak Németh bácsi kért elnézést. Anyánk szerint nem is biztos, hogy a nagyapánk volt, nem hallották tőlem, mert belerikkantottam az örömömet, vezettem Németh Pista ellen, a kis kúppal beemeltem a sarokba a gólomat, senkit sem érdekelt, korholtak, még Németh néni is. Apánk teátrálisan, égnek emelt két tenyérrel bizonygatta az igazát, az ő apja üzent, adjatok életjelet magatokról, mindenki hallhatta. Anyánk inkább nem szólt ellene, a Botos bácsi is csak annyit jegyzett meg, hogy mondja csendesebben, egyszer még valaki vissza ne emlékezzen, miket beszéltünk mi itt össze... Németh

Next

/
Oldalképek
Tartalom