Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Kontra Attila: „S ő harmadnap föltámadott” (A feltámadás hite Pilinszky János publicisztikájában)
110 szövegét is mellékelte. Megjegyzi benne, hogy – bár e művét nem nagyon szereti – a Válasz számára is megküldte, és arra kéri édesanyját, hogy egy-két nap múlva hívja fel őket a válaszért. Ezután a vers rövid magyarázata következik, amelyet Pilinszky a könnyebb megértés kedvéért ékelt közbe: „Mária ölében fekszik Jézus. Az eleven idegrendszer, az eleven érzékek nem tudnak mit kezdeni a halottal, s keserűen a gyászoló ellen fordulnak, mivel életre születtek, és csakis az élettel szemben bizonyulnak engedelmes szolgálóknak.12 Az anyának minden érzékit meg kell ölnie magában, a puszta, dermedt gyászba kell kövülnie, hogy méltó társa lehessen az ölében fekvő halottnak. S most, minden fejtegetés nélkül a vers befejező sora: s ő, mármint Jézus, harmadnapra föltámadott. Tehát ki nem mondottan azt akarom szuggerálni, hogy az anya áldozata a megtagadott életerőt mintegy átmenti a fiúba, s egy ilyen feneketlen szeretet kell ahhoz, hogy a fiú dicsőségesen életre keljen.”13 A „megtagadott életerő” kifejezés kapcsán érdemes François Varillon egyik megállapítására utalni. A jezsuita szerző szerint minden ember egyszerre kétféleképpen hal meg: elviselt és önként vállalt halállal. Az elporladás elkerülhetetlen, természetes sorsunk, mindannyiunk életében van ugyanakkor áldozat is, amely a feltámadás alapját jelenti. Krisztus életének azonban minden tette szeretet-aktus volt, vagyis meghalt minden bűnnek, amely az embert korlátok közé szorítja. Halála, amelyet élete minden egyes aktusával átélt (és végső halála a keresztfán), magának az isteni szabadságnak egy emberben történő megjelenése. Ha Jézus halála az önként odaadott élet, akkor ez a halál egyszerűen az Élet. Jézusban a 12 Szávai Dorottya úgy gondolja, hogy ebben a versszövegben a konvencionális Piéta-ikonográfiával ellentétben a testiség felőli olvasat dominál, és Pilinszky éppen ezen inverz megközelítés által „menekíti ki” az esztétikailag a kiüresedés veszélyével fenyegető témát a túlzott allegorizálás automatizmusából. A szöveg egészét szerinte nem annyira a feltámadás Krisztusa uralja, hanem inkább egy mármár blaszfemikusan emberi, testi Krisztus képe, akitől testében nem tud, vagy alig tud elszakadni Mária. A költemény azt a drámát jeleníti meg, amelyben a Mater Dolorosa testében is anya akar marad ni, és a test pusztulását (is) siratja halott fiában. A tetemet pusztító enyészet „eretnek” elgondolását megérzékítő metafora azonban nem pusztán a testében halott Fiával is egy anya képzetét hívja elő, hanem egyben a féregszimbólumot asszociálja: nevezetesen a bibliai szimbolika azon jelentésvonatkozását, amely szerint a sírban a tetemet férgek lepik el, és „fészket rakva” mintegy „megeszik” a testet (vö. Iz 14,11; 66,24). A verszárlat által szövegszerűen exponált feltámadásgondolatot is előkészítheti ez az értelmezés, hiszen a lárva az antikvitásban a lélek pillangóállapotát megelőző halál jelképe volt. Ezzel összhangban (a keresztény szimbolikában) a pillangóvá változó hernyó a feltámadás kifejezője mint Krisztus-szimbólum. Vö. Szávai Dorottya, Bűn és imádság. A Pilinszky-líra camus-i és kafkai szöveghagyományáról, Akadémiai, Bp., 2005, 313–315. 13 Pilinszky János, Pilinszky Jánosnénak , Róma, 1948. január 8. előtt = P. J. összegyűjtött levelei , 30. A fel támadás kérdését érintő bibliai szövegrészek közül a Korintusiaknak írt első levél 15. fejezete összefüggő egységet alkot. A 4. vers tagmondata („és harmadnap feltámadt, az Írások szerint”) a 20. versben a következő formában szerepel: „De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül” (1Kor 15,20). A 15. versben a következőt olvassuk: „...Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel” (1Kor 15,15). János evangéliumá ban pedig Jézus így tanít: „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem” (Jn 10,17–18). Krisztusnak az Atyaisten általi és önmaga erejéből történő feltámadása tehát egyaránt megtalálható a Szentírásban. Az a Pilinszky-vers magyarázatában lévő gondolat azonban, amely szerint Máriának közvetlen szerepe lett volna Krisztus feltámadásában, teológiailag nem tartható. Ez természetesen semmit nem von le a szöveg művészi értékéből.
