Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Szmeskó Gábor: A távolság közelében I. (Simone Weil hatása Pilinszky János misztikafogalmára)
101 Weil szerint az interperszonális kapcsolatoknak két típusa van: vagy egyenlő felek vesznek benne részt, vagy az egyik uralkodik a másikon. A francia gondolkodó axiómája szerint a szeretet igazságosság.19 Ennek megfelelően a felebaráti szeretet a másikon való uralkodás lehetőségét elutasítja, s felkínálja a másiknak az egyenlő viszonyt, meghagyva ezzel a másik szabad beleegyezési jogát. Vagyis a kapcsolat két ember között jön létre amelyben a felebaráti szeretetet gyakorló ember cselekvése nem Istenre irányul, hanem a másik emberre. Az aszimmetrikus viszony elemzésére használja fel Weil az irgalmas szamaritánus újszövetségi példabeszédet,20 melyben a gyengébb felet – a szamaritánust – szerencsétlen nek (malheur , malheureux ) nevezi. 21 A francia gondolkodó talán legismertebb fogalma, a szerencsétlenség,22 az ember teljes bukását jelöli, mely testi és lelki szenvedéssel, valamint társadalmi elmagányosodással jár.23 Az Ahol elrejlik az Isten című szövegben viszonyfogalomként megjelenő szerencsétlenség, s így a szerencsétlen egyenlő partnerként, de egyáltalán emberként való észlelése Weil szerint nem evidencia – a bibliai parabolában a pap és a levita épp ezért megy el a szerencsétlen mellett. Találóan támasztják alá ezeket a meglátásokat az alábbi idézetek: „Kettejük közül az egyik [a szerencsétlen] nem több vékonyka, pőre, halott és vérző testnél, kint az árokparton, névtelenül, kiről senki nem tud semmit. Akik elhaladnak e jelenség mellett, alig veszik észre, s néhány pillanattal később el is felejtik, hogy észrevették.”24 Máshol: „Az út szélén heverő névtelen test élettelenségében nincs ember.” Majd folytatja: „a szamaritánus, aki megáll és ránéz, mégis erre a hiányzó emberre szegezi a figyelmét, s nyomon következő mozdulatai tanúsítják, hogy figyelme valóságos volt”. 25 Az újszövetségi parabola alátámasztja azt a korábbi meglátást, hogy a felebaráti szeretet nem Istenre, hanem a másikra irányul (vagyis csak Isten közvetett szeretete lehet). Ennek feltétele a figyelem valóságos működése, következménye pedig egy etikus cselekedet. Kérdéses, hogy mi teszi szükségessé, mi a sajátossága, és mi az eredete a figyelemnek. Ennek vizsgálata vezet el a felebaráti szeretet és az istenszeretet közvetlen kapcsolatának elemzéséhez. A figyelemfogalom kiemelt pozíciójának megértéséhez először fel kell tárni Weil sajátos teológiájának horizontját. Eközben a „Krisztus segít Krisztuson”, vagyis Isten önszeretetének kérdését is érdemes elhelyezni Weil filozófiájában. A francia gondolkodó a már hivatkozott újszövetségi szakaszra utal,26 amikor a 19 Uo., 107. 20 Vö.: Lk 10, 31–33. Ld.: http://szentiras.hu/SZIT/Lk10 (Utolsó letöltés: 2019. 10. 17.) 21 Uo., 113–117. 22 Vető Miklós, Simone Weil vallásos metafizikája , Bp., L’Harmattan, 2005, 92–116., Vincze Krisztián, A szenvedés realitása és méltósága Simone Weil filozófiájában, In: A szenvedő ember Isten színe előtt , szerk. Puskás Attila, Bp., Szent István Társulat, 2014, 147–162.; Szmeskó Gábor, Szerencsétlenség és szeretet kapcsolata Simone Weilnél, Ütközéspontok V., Szeged, JatePress, 2019, 128–138. 23 Vö.: Emmanuel Gabellieri, Simone Weil , Párizs, Ellipses 2001, 60. 24 Uo., 113. 25 Uo., 115. 26 Mt 25, 33–46. Ebből idézi: „Éheztem és ennem adtatok” . Mt 25, 35a. Ahol elrejlik az Isten, 106.
