Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Sipos Lajos: „Nem dolgozik el mindent az utókor elől”
57 a külső jelekből és a párbeszédekből elképzelhető mentalitás szokástörvényeit. Mindezeket nem a társadalom átalakítására készülő, abban részt kívánó ambíciójával tette. Irodalmi alkotásaiban e három (talán négy) életszféra beszédformáit és belső beszédét mozgósította. A Tömörkény-tanulmányok cím jelzi , Lengyel András mindezt nem monográfia formában foglalta szavakba. Vannak itt emlék- és köszöntő könyvekben megjelent, akár még alkalminak is nevezhető írások. Olvasható az író által „germán származású adóalap”-ként emlegetett apjának két számlája köré kanyarított eszmefuttatás. A regruta Tömörkény búcsúztatása címmel a szűkebb szakmai-baráti kör rekonstrukciójának kísérlete. A címnél sokkal több kulturális, antropológiai összefüggést felmutató szöveg, az „Európa utolsó nomádjai” a cigány nép Tömörkény írásaiban címmel. A Tömörkény-életmű vizsgálatára igényt bejelentő tanulmány. Görgey és Tömörkény címmel az agg tábornoknak küldött könyvek kísérőleve le ugyanakkor érdekes kapcsolattörténeti írás, Jászai Mari és az 1848–1849-es főparancsnok közötti személyes viszony demonstrációja. A tanulmányok, amint a szerző utószava is megerősíti ezt, előzetes mélyfúrások, egy nagyon tudatosan építkező, de sajnálatosan kevés alkotói idővel, ugyanakkor kivételes irodalomtudományi és társadalomszociológiai tudással és elméletalkotói ambícióval rendelkező szakember munkái. A szándék is nyilvánvaló. A „kismesterek” kategóriájába besorolt író életműve feltárásának fehér foltjait eltüntetni akarva új összefüggésekre irányítja a figyelmet. Ki akarja szabadítani Tömörkényt a „félreinterpretáló sztereotípiákból”. Fölvázol „egy rejtőzködő író- és pályaívet”. A kötet végén közölt hatvannyolc írói levéllel és a hozzájuk fűzött adatokkal pedig jelezni akarta azt a kört, Móra Ferenctől, a Dugonics Társaság vezetőitől a Petőfi Társaság elnökségéig, amelyikkel kitüntetett kapcsolatban volt. Lengyel András inspiráló szakmaisággal jelezte Tömörkény István újraértelmezésének szükségességét. De szándékosan nem dolgozott el mindent „az utódok elől”. (Tiszatáj Könyvek, 2019 )