Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Tverdota György: ne tékozold bizalmadat (Levél Lengyel Andrásnak)
54 mőnek”, művészi nagysága miatt megbocsátotta infantilizmusát, sőt, még nihilizmusát is. Megerősítette Ignotus iránti szeretetét és megbecsülését, akivel vitába száll „a szocializmus állásáról”. Fiával, Ignotus Pállal közös folyóiratot alapított. Sőt, még Babitsot is, a magát emésztő szikár alakot is megkövette . Barátság ába fogadta a bigott katolikus és legitimista Barta Istvánt. Újra igénybe vette Hatvany Lajos és unokaöccse, Hatvany Bertalan támogatását. A felsoroltakkal azonban ezután nem egy ellenséges osztály képviselőiként bánt, hanem kivételekként, akiknek elismerte kultúrateremtő képességét. A Vigasz tehát a költői értékrend átrendeződésének dokumentuma. Az új szövetségesek kereséséhez csakis úgy kezdhetett hozzá, hogy leszögezte az axiómát: a szegényekhez, nélkülözőkhöz tartozás, a velük – minden kiábrándultságot felülíró – makacsul fenntartott szövetség tényét. Ma sem tartunk ennél előbb. „Nincsenek a munkásosztály hősiességébe vetett illúzi óink”, nem hiszünk abban, hogy egy új kultúra felépítése spontán, problémátlan buzgalommal megtörténhet. Az előrelépéshez nélkülözhetetlen „a liberalizmus házi reformját” végrehajtó, modern értelmiség együttműködése. Nem hagyatkozhatunk többé arra, hogy a nemzeti közösség vagy egy magát a történelem mozgatóerejének kinevező osztály kollektívája megoldja helyettünk a problémákat. De kiindulópontként meg kell őriznünk a kétszer kettő igazságát, hogy eredményt csak a hidegben didergő és éhező ember érdekében és vele együtt érhetünk el. Újra meg kell fogalmaznunk az egyetemességet kisajátító vallási, nemzeti és osztályközösségek lényegi belső megosztottságának öntudatát, amelyet József Attila versének zárósora foglal össze: „ne tékozold bizalmadat!” Élete utolsó évében írt szonettciklusa, a Hazám az a kompozíció, amely teljes értékűen megfogalmazza azt a nemzettudatot („Édes hazám, fogadj szívedbe, / hadd legyek hűséges fiad”), amely ugyanakkor élénken őrzi emlékezetében e közösség tagjai egyik felének jogfosztottságát, elesettségét, mostoha sorsát. Visszatérve a pályaösszegzéshez, amelyhez te is eljutottál, úgy vélem, hogy nemcsak a kultúra sorsa fölött töprengő esszéd irányvételével érthete k egyet. Munkásságodat egészében ez a szellem vezérli. Értékrended középpontjában, úgy látom, József Attila áll. De tanulmánykötetet jelentettél meg a költő egyik legjobb barátjáról, monográfusáról, Németh Andorról, akiről én magam is monográfiát írtam. Kutatásaid másik központi tárgyát annak a költőnek, Kosztolányinak a munkássága képezi, akit József Attila még legbalosabb korszakában sem szűnt meg tisztelni. Tanulmányokat olvastam tőled Ignotusról, a költő egyik legfontosabb támogatójáról, szellemi atyjáról. S a kör tovább tágítható. Értékválasztásaiddal csak egyetérteni tudok. Invenciód, találékonyságod párját ritkítja, filológusi szimatod, érzékenységed kivételes, szakmai alaposságod elismerést érdemel, munkabírásod irigylésre méltó. Mégoly éles vitáink, nézetkülönbségeink erre az alapra hímeződnek. Olykor ellentétes irányokban, de vállvetve küzdünk ugyanannak a korszerű baloldali kultúrának az életben maradása és érvényesülése érdekében. Így hát József Attila Vigasz ának kezdő- és zárósoraival köszöntelek: „Ne hadd el magad, öregem” , de „Ne tékozold bizalmadat!”