Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Géczi János: Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral
11 Tulajdonképpen eltérő igealakok használandók, ha a kutyáról, s más, ha az anyámról beszélek. A kutyát eltapossa a visszatérő álmom végén a kék autó, mert valaki az aszfaltra ülteti, s nem szalad el a jármű elől. Az anyámhoz tartozó igealakok pedig visszahúzódnak egy rejtett föld alatti barlangba vagy valamelyik hegycsúcs tetejére, de nem kétséges, hogy léteznek. 21. (Legyek) Májusban jelentek meg a legyek. A szobám ablakában élnek, szorosan elzárva, a két szárny közé szorult térben röpködnek. Fényesek, zöldek, az ablakkereten lecsorgott, sűrű nedv mellé ülnek. Vagy kerengenek. A nagy szárnyalásban nekicsapódik egy-egy az üvegnek, és kábultan lehull. Akkor szárnnyal lefelé fekszik, ráng a lába, egyszerre mind a hat, majd zizegve körbe-körbeszánkózik a hátán, mígnem talpra áll. Kering tovább, és ismét becsapódik az üvegbe. A sűrű koppanásra figyeltem fel, mindaddig nem tudtam, hogy mivelünk élnek legyek. A legyekről értesítettem Jermát, majd pápkát, s az első alkalommal azokat a társaimat is, akiket kedveltem az óvodából. Jerma, hogy elújságolom az eseményt Ivánnak, Esperanzának és Alinak – első barátaim ők, Ivánnak a testvéreiről szólnak a legérdekesebb történetei, náluk mindig fennforgás áll, Esperazna minden reggel sír, amikor átöltöztetik, s a délutánt azért várja, hogy visszakapja a szép ruháit, Alival pedig, neki megmondhatom, mit csinálunk, megosztjuk a titkainkat –, még azon napon megtudja. Jerma óbégat, hogy azt hiszik, mocsokban élünk, s még majd valami óvodába behurcolt betegség forrásának tekintenek. Pápká este értesül a fejleményekről. Aztán mindhárman ott állunk az ablakban, a legyek fürtben lógnak a felső sarokban, de hogy megkocogtatom a keretet, felröppennek és zúgnak. Jerma elszörnyed, rovarirtó szprét fúj be, hogy elpusztuljanak, majd az ablakszárnyak közül kiporszívózza őket. A haláluk miatt éjszaka felsírok, és nem is egyszer. Reggel bámulom a legyek után maradt ürességet. Mit csinálsz? – kérdi pápká, s a válaszom az, hogy nézem a megmaradt semmit. Jerma megkérdezi, járnak-e az utcán. Mondom, nem nőttem olyan magasra, hogy kilássak. Az ablak alá állítja a széket, arra mászok, és jelentem, senkit sem látok. Ugyan, viccelek! – és nevetve ellenőriz, igazat mondok-e. Állítom, hogy a legyeket megölő szpré az embereket kicsinálta! Pápká megnyugtat, hogy az emberek sokkal szívósabbak, mint hogy egy palacknyi rovarellenes szertől kipurcanjanak. A szomszédos utcából (dehogy utca az, csak egy girbe-gurba köz, amelyben odesszai zsidók leszármazottjai laknak s ócskások, mert az ócskaságokkal kereskednek) rendőrkocsi fordul a házunk elé, de továbbhalad, a rendőrök jobbra-balra bámulnak, nem találkozik a tekintetünk. Járőröznek – állapítja meg Jerma, és visszaküld az asztalhoz, ideje nekiállnom a reggelihez. Mire befejezem a tojásomat, Jerma felveszi a hosszú szoknyáját és hozzá a fehér blúzt. Fiatal lesz, mint egy lány. Ha az óvodába visz, ugyanabba öltözik. Máskor jobban szereti a színes szoknyákat a hozzá való kendőkkel. Mielőtt kinyitja a kaput, leguggol, ellenőrzi a hajamat, a ruhámat. Megnyálazza az ujját, letöröl valamit az államról. A Zig-Hövsan yulun kézenfogva megyünk, s át kell kelnünk a Hövsan Sosenin. Ott az a mellékutca, ahová gyakran járunk. Abban nem jár autó, ott nem
