Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Bogdán László: Ott túl, nem messze, már egy másik világ volt (versciklus)
39 Sok mindennel így vagyunk. Te sem fogod megúszni, ne félj! Mi ott lebegünk. Várunk! Alakja foszforeszkálva tűnik a semmibe. A lombkatedrálisokban erősödik a zúgás, Fénycsíkok jelzik, közeledik a hajnal. Megfordulok és elindulok kifelé a sötét erdőből. Még nem jött el az idő, hogy átmenjek. Még nem jött el, De eljön-e valaha egyáltalán? Visszanézek. A fák mint őrkatonák szobroznak a feltámadó fényben. Aranykezükkel intenek is, de nem nekem. Igen, ott túl, nem messze, már egy másik világ volt. Ahol zajlott a másvilági parti. Ahol számontartanak, várnak rám, De elérhetek-e valaha oda? A tisztáson váratlanul megjelenik Péter. Mondtam, amikor utoljára beszélhettünk telefonon, hogy elmegyek ebből a világból, Lacuskám, de még nem tudtam akkor, hogy hova. Valahol hiba csúszott a számításba. Valamit nem kalkuláltam be, valamire nem gondoltam, valamit nem gondoltam végig, valamit figyelmen kívül hagytam, s már nem lehet korrigálni. Elmehettem volna hamarabb is, néz rám jelentőségteljesen, érted! Amikor a Kurszk bemutatóján Moszkvában sétálgattunk, ismeretlen férfi követ, oda is jön hozzánk, menjünk vissza a hotelbe, figyelmeztet, itt, most veszélyben vagyunk, de nem részletezte, hogy mégis, milyen veszélyben, kik akarnának megtámadni és miért? Forgatott az örvény, beindult az időlift. Bukarest vagy Tusnádfürdő, ahol, ma sem tudom miért, leszálltam a vonatról. Éppen Szentgyörgyről jöttem, nem is tudtam
