Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Surányi Dezső: A Duna–Tisza közi tanyák – pannóniai gyökerekkel?
99 (mély víz, vagy kicsi, de mély tó), a szlovák toňa jelentése folyóban lévő mély kubik, az ukrán és az orosz egyaránt тóн я-val háló kivetésére alkalmas helyet jelölnek. „A magyar szó közvetlen forrása bizonytalan” – ezzel a nézettel teljes mér tékben egyetértünk. Pusztai (1980) hat tanya jelentéscsoportot mutatott be tanulmányában, eszerint a tana , tanya 1. halászóhely, 2. mély víz, őrvény, 3. tócsa, tó, úsztató 4. tartózko dá si hely, halászkunyhó, 5. földdarab, telek, sőt 6. társasági hely jelentése is volt. Egy történeti ökológus ritkán kerül ennyire nehéz helyzetbe, mert a vizsgálata tárgyában, témájának jelentéstörténetében logikai, tartalmi ellent mondá sok fedezhetők fel. A tanya mindamellett mégis elsődlegesen halászóhelyre, sőt halászkunyhóra utaló fogalomként került be a nyelvészeti irodalomba. Nézzük meg azonban, hogy a „szárazföldi” tanya (=mezei lak, kertség, major) a tanyagazdaság milyen formában jelenik meg a latin szótárakban: villa , vicus – és semmi több. Tehát a formális, alaktani hasonlóság kétségtelen, de főleg történeti-ökológiai és településföldrajzi értelemben vitára sarkall, mert a levezetése is bizonytalan. A tana , ill. tanya , tonya származtatása – mint láttuk – a keleti szláv nyelvekre is utalna a nyelvi szótár szerint. Még inkább sokasodik bennünk a kétség, mert az örvény liman viszont egyértelműen s tényleg vízzel kapcsolatos fogalom, ami viszont „kilépett a vízpartra”? Érdekességként említhető, hogy a Tisza mentén élők a sűrű bozótost is limánnak, majd limánynak nevezik (vö. csongrádi tájnyelvben). Belényessy (1948) a tanyakérdésben a kora középkorig „talált nyomokat.” A telek jelentése sem egyrétegű, a 13. században használatos a terra culta (csak művelt) és a terra fimata (trágyázott) telektípus-megnevezés; mégis azt látjuk, hogy „nagyon alá volt vetve a nomád állattartásnak”. Pedig már az Árpád-kor első századában is már sokkal nagyobb súlya volt a földművelésnek és kertészkedésnek, mint azt eddig gondolták. De ezen állítás nem állhat szemben Belényessy telektanya s telekbirtok (telek-praedium) típusaival, ami fogalmilag a tanya és a hozzá tartozó földterület méretbeli különbségét és eltérő gazdálkodási irányát jelenti. A telek a 11-12. században egy-egy nemzetség közös legelőjét jelentette; a szerves trágyát viszont már visszajuttatták a földekre (ez már gyökeres eltérés a nomád gyakorlattól, a váltás lényegében bajor hatásra vezethető vissza!). A tanyák és a nomadizálás kapcsolatba hozható? A Kárpát-medencére vonatkozó nomád állattartás értelmezése megkívánja a népvándorlás korától kezdődően az aktuális ökológiai és természetföldrajzi állapot értékelését is, amelyben az ún. nagyállattartás a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon a „mai értelemben vett” szarvasmarhatartásnak csak korlátozott teret biztosított. IV. Béla idején a kun és jász betelepítéseknek és állatfaji, számbeli értelemben a legelők szűkössége határozta meg. Ezt a nézetet erősítette Anonymus krónikájában a kövér legelők leírása. Erdély, Felvidék és Dunántúl egy része alapján a különbség is bizonyítható, de a mai értelemben vett tanyatípusok viszont épp nem a felsorolt nagy régiókban alakultak ki.
