Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közben
16 nem kapaszkodom szikláira, előnyben részesítem a komfortos (értsd: ahol van ivóvíz) táborhelyeket, mióta nehéz felállnom, nem alszom már a földjén, nem hajlom le mélyen, nehogy felegyenesedve megszédüljek, nem viselek többé pólót, mert a bőrömben beállt változás következtében felég a karom. Megöregedtem, hanyatlom. Ennek ellenére hiányzik, ha nem vagyok ott. Nehéz megválnom tőle, ha távozom belőle. Ráadásul, legalább tíz éve már búcsúzáskor óhatatlanul mindig arra gondolok, lehet, hogy utoljára látom. És ezen a vonzalmon az sem változtat, hogy ő sem a régi már. Feltehetően a globális klí maváltozás következ tében maga is megváltozott. Legutóbb például azzal lepett meg, hogy április hónapban, amely neki már nyár, telet produkált. Felcserélte a száraz évszakot az esőssel, vizet hullatott az égből, és zöldbe, virágba borította minden növényét, holott azoknak addigra a tetszhalál állapotába kellett volna jutniuk. Éjszakára lehűtötte a levegőt, nappal pedig viharos szelet küldött rám, és minduntalan eloltotta gázfőzőm lángját. Olyan ez, mint az igazi, nagy szerelem. Megcsalhat, elhagyhat bennünket tárgya, megcsúnyulhat, elöregedhet, sőt, meghalhat, de tovább él szívünkben. (Lista) Legutóbbi elutazásom előtt készítettem M.-nek egy teendőlistát arra az esetre, ha útközben vagy Kaliforniában meghalnék. Napokig halogattam, féltem tőle, mint egy temetéstől. Végül nem bizonyult olyan nehéznek, de megkönnyebbültem, mikor túl voltam rajta. (Egy feltételes lelkiállapot megértése) Már tudom, mit éreztek volna annak idején az erre honos avarok, gótok, longobárdok, ha később feltámadnak, és látják, hogy eltűntek a hegyekről, völgyekből az erdők, a pompás őstölgyesek, amelyekben életükben vadásztak, gyűjtögettek, a talaj pedig feltörve, és hatalmas fák, szép tisztások helyén az őket követő népek, így a magyarok is szokatlan dolgot, földművelést űznek. Dühöt, döbbenetet, kétségebeesést. Vagyis azt, ami szüleim nemzedékének még élő tagjait kerítette hatalmába, mikor a szajlai határban megszűnt a mezőgazdálkodás, és parlaggá változtak a földek, amelyeken egykor látástól vakulásig dolgoztak, de amelyeket szerettek, mert eltartották őket, és olykor örömöt is okoztak nekik. (Vágyott és rettegett) Márai évtizedeken át írta az emigrációban naplóját, és nem remélhette, hogy életében megjelenik Magyarországon. Innen csak egy lépés a teljes, megfelelniakarás-mentes, vágyott és rettegett írói állapot: úgy írni, hogy soha nem jelenünk meg, és soha senki nem olvas bennünket. (Vigasz) Az ember a topográfiát nem tudja nagy léptékben megváltoztatni. A szajlai határban megszűnt a földművelés, elnéptelenedtek a dűlők, megváltozott a növénytakaró, de a hegyek szerencsére megmaradtak, és némi kopástól eltekintve meglesznek a következő, akár csak évmilliók múlva bekövetkező geológiai kataklizmáig, amely majd lelapítja vagy tovább emeli őket. (Sóhaj) Az öregség állítólag meghozza a nyugalmat, a bölcsességet, a derű álla potát, amelyben az ember mindent elfogad, mindent tud, és semmi nem lepi meg, mert minden volt már, és tanult belőle. De jó volna, ha így lenne, és ez nem csupán az éhes disznó álma a vágyott makkról.
