Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról II.
41 én is meglátogattam Beregszászban, vele meg a Budapesten élő Benda Pistával találkoztam legtöbbször érettségi óta. Kerényi Gyula építész lett. Emlékszem, beregszászi útjaink során büszkén mutogatta épületeit, leginkább a korszak Magyarországon is dívó szovjet kockastílusával rokon művelődési házára emlékszem. Ő is, apám is örült, hogy fiával hangot találtunk, rokonszenv, sőt tán barátság is kezdődött. Később a Magyarországra áttelepült fiút lovaglás közben egy alacsony faág lekaszálta. Benda Istvánnal is találkoztam, de inkább leveleztünk. Többször hívott, rendezzek tárlatot az általa vezetett Kárpátaljai Szövetség füredi összejövetelén. Csip-csup akadályok miatt nem álltam kötélnek. Már nagyon bánom. Szerveztek beregszászi öregdiák-találkozókat a Bánki-tónál is. Volt, hogy én vittem autóval apámat. Olvasni már korábban is szerettem, igazi mohósággal azonban most kaptam rá. Nagyapa elvitt a kaszinó könyvtárába, attól kezdve oda jártam Shakespeare-ért, Tolsz tojért, Dosztojevszkijért, de még faltam Harsányi Zsolt életrajzi regényeit is. Most kezdtem Adyköteteket is olvasni, elsőnek a Szeretném, ha szeretnének-et; később megvettem az Ady összest. Babits összegyűjtött verseit az érettségi után vettem meg, s emlékszem, hazafelé egész úton azt olvastam. Kosztolányit, Tóth Árpádot, Juhász Gyulát is most ismertem meg, nagy élvezettel olvastam Kosztolányi Illyéstől összegyűjtött és kiadott esszéit is. A világköltészetbe Tóth Árpád Örök virágok-ja vezetett be. Az igazán nagy élmény azonban a népi irodalom volt. Mindenekelőtt Németh László tanulmányai. A minőség forradalma, a Kisebbségben, Szabó Dezső Az egész látóhatár-ja, Féja irodalomtörténetei, Veres Péter Számadás-a, a költők közül Sinka, olvastam Erdélyit is, de kevésbé tetszett. A Püski-féle Magyar Élet könyvbarátja lettem. VIII.-ban az önképzőkörben legalább egyórás előadást tartottam a népi irodalomról, vázlatát előre közszemlére téve. Érdeklődésemmel az osztályban csaknem egyedül álltam, de az iskolában nem. Főként a párhuzamos lányosztályban voltak lelkes hívei a népieknek, mindenekelőtt Balyó Mária és Kampó Magda, a későbbi Győrffy-kollégisták, a fölöttünk lévő osztályokban Turtóczky Sándor, az alattunk levőben Balla Zsiga meg Tárczy Laci. Az önképzőkör Turtóczky elnöksége idején vett határozottan népi irányt. Ekkor én pénztároskodtam, én fizettem elő egy csomó folyóiratra, amelyeket vasárnap délelőtt az istentisztelet után lehetett olvasni. 20-30 olvasó csaknem mindig összejött. Érdekes, hogy a Magyar Csillag nem járt, pedig Illyés verseit szerettük. De pl. Szabó Lőrinc „polgári” költészetét nem tartottuk nagyra. Márait Herczeggel együtt utasítottuk el. A ’41/’42-es évben nyomtatott folyóiratunk is volt, az Együtt. A 4. meg a 7. szám van meg nálam most is, összesen talán nyolc jelent meg. Ebben a lapban publikált először Lator Laci (hárommal járt alattam), s természetesen én is. Először egy iskolai dolgozatomat jelentették meg (A régi magyar irodalmat olvasom), aztán azt a beszédemet, amelyet ’42. március 22-én az önképzőkör Katona-ünnepségén mondtam. Ezen előadtuk a Bánk bán II. felvonását és a III. felvonás Tiborc-jelenetét, minden szereplő a mi osztályunkból került ki, csak Biberach volt vendégművész, a fölöttünk levő osztályból Szótér Pista. Az ünnepélyen ott volt az alispán is, s állítólag megrótta az iskolát beszédem lelkes Tiborcközpontúsága miatt.
