Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról II.
33 Az akkori Beregszászból legföljebb arra emlékszem, hogy rengeteg, számomra ismeretlen helyszínen sok apám korú, vagy még öregebb felnőttel kellett találkoznunk, akik látható élvezettel merültek bele olyan, számukra sokat mondó történetek taglalásába, amelyekből én nem sokat értettem. A Memoár ban említett kertet, a Véghék kertjét sem tudom felidézni. Előveszem a Buddenbrook ház at, hátha segít. Aputól maradt rám, de nem az, amelyet gyerekkorában olvasott, 1960-as kiadás, talán épp újraolvasta a mi közös beregszászi utazásunk táján, azért is jutott eszébe. Föllapozom azt a bizonyos kertet, ahova betoppan a hamburgi ügynök, Bendix Grünlich. Ahhoz képest, hogy városi kert, szokatlanul nagy, szimmetrikusan elrendezett utak, virágágyak tagolják. Az ágyásokban labdarózsák. Valahol a közepén fából ácsolt, festett kerti lak, megterített kerek asztallal, itt ülteti le a család a vendéget. Délutáni napfény, rezedák illata úszkál a levegőben. Thomas Mann oly pontos, annyira részletező (számomra émelyítően túlírt), hogy nem nehéz látnom a kertet, de hogy emlékeim közt is megjelenne, bármennyire akarom is, nem mondhatom. Apám szerette Thomas Mannt, legtöbb könyvét németül is olvasta, de más is jelzi – bevallom, elakadt a lélegzetem, amikor rátaláltam – a német író iránti vonzalmát. A kiválasztott című könyvben, az első lapon kék tintával, anyám kerek, kicsit iskolás betűivel (átszoktatott balkezes volt) ez olvasható: A távollévő kedvesnek nagy szeretettel, 1957 karácsonyán, Éva. 1957 karácsonyán apu történe tesen a kecskeméti börtönben raboskodott. A kiválasztott a börtönbe bejuttatott ajándékkönyv volt. Göncz Árpád börtönnaplójában olvasom, hogy az ő felesége is Thomas Mannt küldött; a leleményes asszony a József és testvérei t azért válasz totta, mert csupán egy regény, de sok kötet. A vizsgálómat megütötte a guta – írja Göncz. A kiválasztott viszont karcsú könyv, mindössze háromszázhárom oldal, 19 forint 50 fillér; akkor, 1957-ben jelent meg Jékely Zoltán fordításában a Magvetőnél. Bizonyára alaposan átlapozták, mielőtt odaadták a fogolynak, „a kiválasztottnak”, nincsenek-e benne aláhúzott szavak, vegyszerrel megjelölt betűk, titkos akrosztichonok. Arról, hogy egy könyv ilyesmik nélkül is hordozhat üzenetet, aligha volt fogalmuk. Noha apám rabsága nem tartott tizenhét évig, mint a könyv kiválasztottjáé, a kopár sziklacsúcshoz bilincselt és sünméretűvé aszalódó Gregorius-Gergelyé, ám ezt az ajándékozás pillanatában még aligha lehetett tudni. A jelképes címen nem hiszem, hogy sokáig törte a fejét a börtönadminisztráció, ha kiválasztott, hát legyen kiválasztott. Arról, hogy kik, miért és mire választották ki apámat, majd egy következő részben lesz szó, de nem fogok gyorsan végezni ezzel a fejezettel sem. A Buddenbrook ot annak idején csak felibe-harmadába (ez is nagyanyánk kifejezése...) olvastam, A kiválasztott at talán sehogy. Most, hogy apám szemével olvasom, úgy, mintha ő lennék, nekiveselkedek újra. Füzi Laciék várhatnak pár hetet. Az a bizonyos regénybeli kert a Buddenbrook -könyv második felében újra előkerül. Ott a szőlővel befuttatott pavilonban, egy nád hintaszékben ülve, egy könyvet lapozgat Buddenbrook Tamás. „A halálról és annak viszonyáról valódi éle tünk elpusztíthatatlanságához”című fejezet a megvilágosodás erejével hat rá. „Hogy hol leszek, ha majd meghaltam? De hisz ez oly tündöklően világos, oly lenyűgözően egyszerű valami! Mindazokban benne leszek, akik valaha kimondták és ki fogják mondani
