Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Juhász Attila: Más állapotok (Zalán Tibor: Papírváros – egy lassúdad regény, négy, szétszaggatva)
106 Juhász Attila Más állapotok (Zalán Tibor: Papírváros – egy lassúdad regény, négy, szétszaggatva) A kötetpublikációk alapján a legutóbbi szűk egy évtized Zalán Tibor alkotói pályájának legtermékenyebb időszaka. A Papírváros -ciklus legutóbbi két kötete közötti hét esztendő ben tíz eredeti munkája is napvilágot látott. Ha beszélhetünk ennek kapcsán intenzívebb közlésszándékról, ahhoz hozzátartozik, hogy a Papírváros négy részletei a már évekkel korábbi és folyamatos folyóiratközlések révén is tudatosabb rákészülést és előmunkála tokat feltételeznek. Ugyanakkor nem mondhatni, hogy az említett időszak a szépprózai aktivitást mutatná elsődlegesnek. Igaz ugyan, hogy gyermekirodalmi vonalon létezik ilyenfajta gyarapodás (ld. Háry – A rettentő magyar vitéz , 2017; Királylányok második könyve , 2017), de a fő hangsúly a drámáknak jutott, 4 kötet erejéig. Érdekes, hogy míg a Papírváros második és harmadik része közötti időszakban 7 új verseskönyv született, addig az utóbbi periódusban mindössze egy ilyenről lehet beszámolni, és talán e mellé adalékolható az a vélemény is, hogy maga az utolsó ciklusrész is kevesebb lírikusi gesztust mutat fel, mint a korábbiak, egyébként mindamellett, hogy a szöveg nem jelentéktelen hányada versszerű tördelésformát kapott. Van ugyanakkor e részek között egy elemi hatású lírai betét az anya-gyermek viszony érzelmi-indulati összetettségének rendhagyó leképezésér e, amely valószínűleg az előzetes közlésrészek között a legnagyobb visszhangot kelthette (ld. Anyaébresztő-sirató – Szilánk a Papírváros négy című regényből ; Tiszatáj, 2018/12., 22–24., illetve a kötetben: 341–344.; e szövegrészről később még lesz szó részletesebben is. ) A folyóiratközlések koraisága és rendszeressége (2015-től – kis késlekedést követően – tizenöt közzététel) valószínűsíti az aktívabb, következetesebb, immanens folyamatszerűséget annak ellenére, hogy a makrostruktúra a cikluson belül továbbra is mozaikszerűen szerveződik. Az aktív alkotófolyamat időszakának kiszélesedése közrejátszhatott abban is, hogy a teljes és végleges szöveganyag az eddig elkészült regénykötetek legterjedelmesebbjét eredményezte, mely immár másfélszer korpulensebb az indító kötet né l. A közlési szándék erősödése, a nyelvi alkotófolyamat önindukciójának mind invenció zusabbá válása és az ábrázolásmód további árnyalá sa egyaránt állhat a mögött a tendencia mögött, hogy az egyes cikluskötetek szövegterjedelme fokozatos, és mind jelentékenyebb gyarapodást mutat. Ez annál is érdekesebb, mivel az említett tendenciához egyébként nem társul cselekménydúsabb szövegalakítás, sem a párhuzamos történeti szálak, elbeszéléssíkok mennyiségi növelése. Igaz ugyan, hogy a szerzői reflexiók inzertálása már önmagában is terjedelemnövelő lehetőségként tűnhet fel , de sem ezek gyakorisága, sem az efféle futamok rész- vagy összterjedelme nem annyira meghatározó a műben. Ilyen szempontból lehet meghatározó azonban annak a műfajpoétikai utalásnak a gyakorlati megvalósulása, melyre egy látszólag csak elejtett információt találunk az új kötetben, s eszerint „esszéisztikusnak feltűnő”
