Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Lengyel András: Kosztolányi ál-Goethe-verse
81 Kennst du das Land, wo die Zitronen blühn Im dunklen Laub die Goldorangen glühn, Ein sanfter Wind vom blauen Himmel weht, Die Myrte still und hoch der Lorbeer steht, Kennst du es wohl? Dahin! Dahin Möcht’ ich mit dir, o mein Geliebter, ziehn! Kennst du das Haus? auf Säulen ruht sein Dach, Es glänzt der Saal, es schimmert das Gemach Und Marmorbilder stehn und sehn mich an: Was hat man dir, du armes Kind, getan? Kennst du es wohl? Dahin! Dahin Möcht’ ich mit dir, o mein Beschützer, ziehn! Kennst du den Berg und seinen Wolkensteg? Das Maultier sucht im Nebel seinen Weg In Höhlen wohnt der Drachen alte Brut Es stürzt der Fels und über ihn die Flut Kennst du ihn wohl? Dahin! Dahin Geht unser Weg, o Vater, laß uns ziehn! E német versben, ha jól értem, egészen másról van szó. Sem a Dunáról, sem Pestről nem történik említés, és sem a rohamkés (bajonett), sem a fűtőtest nem szerepel a vers motívumai között. Az idézett négy sort fordításként sehol nem lehet föllelni. Az idézett négy sor ugyanakkor föltűnően jól sűríti a „vörös diktatúrával” kapcsolatos kurzista vádakat, toposzokat. A figyelmes olvasót olyasféle fölismerés keríti hatalmába, mint hajdanán a Thaly Kálmán álkuruc verseivel szembesülő filológusokat: a vers jó, csak éppen nem az, aminek mondja magát. Nem Goethe korának nyelvi-tematikai attribútumai jelennek meg benne, hanem egy jóval későbbi nyelvi állapot. Egész konkrétan: ez nem egy tizennyolcadik századi német, hanem egy 1919/20 nyomait hordozó magyar vers. Magyarán, a glosszában „idézett” vers egy Goethe tekintélye mögé bújó, aktuálpolitikai jellegű Kosztolányi-vers. Méghozzá olyan vers, amely közvetlen kommunikációs és politikai feladatokat látott el – megtorlásokat igazolt. Ez a svindli – az ötlet is, a kivitelezés is – megint csak a Kosztolányi szerzősége melletti erős érv. A költészetnek ugyanaz az instrumentális használata érhető benne tetten, mint amelyik a háború idején, Belgium német lerohanása után, belgaellenes, belgákat gyalázó versek lefordításával és hírlapi közlésével „igazolta” – természetesen artisztikus alapon – a német akciót. (Hogy ez nem illik bele az artisztikus és apolitikus költészet Kosztolányi forgalmazta mítoszába, természetesen nem kérdéses. De ideje lenne végre a homo aesteticus politikához való valóságos viszonyát reálisan fölmérni.) A gajdesz-glossza ismeretében viszont máris gyarapodtunk egy újabb Kosztolányiverssel.
