Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Clemens J. Setz: A Jézuska (fordította: Tatár Sándor)
15 mellett egyetlen fa meredt bele plasztikusan, messze eltúlzott élességgel a térbe, miközben hátrébb álló testvérei csaknem láthatatlanok voltak. Talán helytálló némely antik filozófus nézete, mely szerint mindaz, amit megvilágítunk és szemügyre veszünk, a tulajdonképpeni paradicsomi ősállapotból űzetik ki a fájdalmas és rikító földi viszonyok felszínére. – És most – mondta Juliane – billegtetjük egy kicsit. Nem, nem ez volt az első eset, hogy Dr. Korleuthner ezt a felnőtt tevékenységet kísérő hangot hallotta a nagyobbik lányától. De most valami olyasmire emlékeztette, ami távol volt már időben, és amire igazában nem is lett volna szabad már gondolnia. Dr. Korleuthner gombócot érzett a torkában. Juliane hangja nyugodt és tapintatosan irányító volt. Renate úgy követte, mint valami vezetősugarat, és megkönnyebbülve tette, amit a nővére mondott neki. A lányok ide-oda mozgatták a fényszórót, fejcsóválásszerűen. Más fákra vetült a fény, s ahogyan pionírjuk, úgy ezek is sorra a láthatóságba kényszeríttettek a boldog árnyékállapotból. Dr. Korleuthner a mobiljára pillantott. Semmi új üzenet. Arra gondolt, hogy ez a mélységesen felnőtt vonás Juliane lényében hamarosan kétségkívül érzékelhető lesz mások számára is, egyre intenzívebben és ellenállhatatlanabbul; ez ellen sajnos nincs mit tenni. Igen, a kisugárzás erősödni fog, férfiakat fog magához vonzani, jövő és biztonság ígéretével terhesen – iszonytató perspektíva. – Ezt nagyszerűen csináltuk – mondta halkan. Juliane fölemelte a távkapcsolót, és kikapcsolta a fényszórót. Röviden biccentett ebben az új, szakértő modorában, és kihúzta magát, csípőre tett kézzel; tényleg, valódi hasonmás. Renate ülve maradt a fényszóró mellett. Végigsimított a nedves üvegen, de gyorsan visszakapta a kezét, mert forró volt. – Ezzel megvolnánk – mondta Juliane. – Akkor én megyek. – Rendben – mondta Dr. Korleuthner. – Persze. Megvan mindened? Juliane megpaskolta a hátizsákját. – Na, akkor szuper. És írj rögtön, ha megérkeztél. – Oksa – mondta Juliane. – Szia, Reh! Azzal kisétált a kapun, és lefelé ballagott a dombról. Elnyelte a sötétség, majd újra felbukkant; már sokkal kisebbnek látszott, ahogy a buszmegálló felé tartott. Nem, szenteste senkit nem rabolnak el. Egyébként pedig tizenhat éves. És jelentkezni fog az apjánál. Nem kell túlaggódni. Dr. Korleuthner hirtelen ennek ellenére heves késztetést érzett, hogy a lánya után rohanjon, és erőszakkal hazahozza. Hogy más irányt adjon ennek a késztetésnek, gyorsan bevitte magával a házba Renatét, fölültette a fűtőtesttől fölmelegedett széles ablakpárkányra a nappaliban, a mágikus távirányítót pedig a televízió melletti üres gyümölcsöstálba tette. – Papa! – Igen? – Hogyhogy beteg az a bébi? – Nem bébi az már. Te is voltál négyéves, nem? Akkor már rég nem voltál bébi. A kislány, úgy tűnt, beéri ezzel a magyarázattal. Odakint a kifutóban árnyak mozogtak. A nyulak még nem heverték ki egészen a kettős fénytámadást.
