Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Muhel Gábor: A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában
56 táltos, bűbájos” – kézen fogja olvasóját, ő mutatja meg, hogy mi a mű belső, organikus rendje, ami persze csak többszörös nézőpontváltással és perspektivikusan történhet. Más szóval: az ihletté átlényegülő lélek bontja le a percepció és a szemlélhetőség korlátait, hiszen „a szemlélhetetlen világegész helyébe szemlélhető műegészet alkot” . S mivel „műalkotáson kívül egészet soha nem szemlélhetünk, [...] a mű közvetlen egyetemesség, vagy szem előtt tartva, hogy belsejében kimeríthetetlen, határolt végtelenségnek is mondhatjuk”. 57 Amennyiben tehát „a műalkotás a szemlélet határa”, akkor a formális logika szabályai szerint a megismerésnek is léteznek határai mind kozmológiai, mind pedig ismeretelméleti vonatkozásban. Erre az Einstein és Jeans kozmológiájának hatásától sem mentes felismerésre utal a költő Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás érvelését követve, majd arra a következtetésre jut, hogy „a szellem igy bele is veszne az anyag végtelenségébe, ha egyáltalában beletörődnék abba, hogy kivüle is legyen valami, ami határtalan. Ez az elme számára őrület volna, a képzelet számára képtelenség, a lélek számára – ne tessék mosolyogni – világhiány. De éppen emiatt az ész addig serénykedett, mígnem fölfedezte az arisztoteleszi »végtelen regresszus lehetetlenségének« elvét. A képzelet addig csapongott a kép után a képtelenségben, míg meg nem teremtette a mithosokat. A lélek pedig a legnagyobb szükség okából átlényegül ihletté, amely a szemlélhetetlen világegész helyébe szemlélhető műegészet alkot.” 58 Mindebből az a József Attila-i konklúzió vonható le, hogy a végtelen regresszus lehetetlenségének elve nem csupán az ész birodalmában működik, hanem a szellem, az ihlet és a művészet egészét is áthatja, mivel a létező világban is kell, hogy legyenek olyan végső mozzanatok, amelyekből az egész megérthető. E mozzanatok – olvassuk néhány évvel később az Irodalom és szocializmus ban – „a matéria és a forma; a matéria mint potencia és a forma mint aktus.”59 Ahogy a gondolat területén a végső mozzanatok a logikai alapelvek, úgy a szemlélet birodalmában ez az abszolútum maga a műalkotás, ami a valóságos világegész szemlélhető helyettese. József Attila szerint ezért „meg kell találnunk azt a mozzanatot, hogy miképpen folyik szemléletileg az a tevékenység, amely ezt az egyetemes jelentőségű társadalmi tartalmat értelmünk tudomására adja.”60 Összességében azonban – amint arra már Tverdota György is rámutatott – a József Attila-i költészetelmélet és a misztikus rituális nyelvszemlélet közötti kapcsolat nem vezethető le direkt módon a mágikus nyelvhasználat és a primitív művészet kérdéseit taglaló kortárs Zlinszky-, Solymossy- és Hevesy-munkákból, hanem a nyelvnek egy olyan dinamikus, a beszéd felől és keletkezésében elgondolt koncepcióját feltételezi, mint amilyet például Karl Vossler idealista nyelvfilozófiai irányzata képviselt.61 Már Nietzsche is kitért rá, hogy a nyelv hagyományos közvetítő szerepét át kell értékelni, de Ernst Mach arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenségeket nem határozzák meg mögöttes okok és erők, nem valamiféle szükségképpeni rendben lépnek fel, hanem tetszőleges módon hoz-57 József Attila: Tanulmányok és cikkek I. (Sajtó alá rendezte: Horváth Iván és Tverdota György.) Osiris, Bp., 1995, 217. 58 Uo. 216–217. 59 József Attila: Irodalom és szocializmus. Kossuth. 1967. 103. 60 Uo. 112. Vö. „A jaspersi metafizika az egzisztenciának a transzcendenciához való felemelkedésének három útját tartja elképzelhetőnek: „az első úton járva fogalmilag túllépünk a világ tartalmain, és egy körben forgó gondolkodási eljárással közelítjük meg az Abszolútumot.” (In: Hársing László: A filozófiai gondolkodás Thalésztől Gadamerig. Bíbor, Miskolc, 2000, 357.) 61 Tverdota György: A születő szó és a használt szó. = Literatura, 1986/1–2. sz. 174. Más szavakkal: „József Attila művészetteóriája nem kizárólag archaikus és folklorisztikus ismeretekből, hanem nyelvelméleti megfontolásokból is táplálkozott.” (In: Horváth Kornélia : A „keletkező szó” poétikája. In: „ Száz év magány.” József Attila-tanulmányok. (Szerk.: Bartók Balázs és Antonio Sciocovelli) Savaria University Press, 2005, 129.)
