Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Muhel Gábor: A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában
52 limált formája is szerepet játszhatott. E helyen nincs mód arra, hogy ennek az elemi-ősi késztetésnek a természetét részletesen bemutassuk, azt azonban mindenképpen lényeges kiemelni, hogy eredete azokba a (korai civilizációkat is megelőző) prehistorikus időkbe nyúlik vissza, amikor még az ember – mint főemlős – biztonság utáni vágya az önfenntartással olyan szorosan összefüggött, hogy kielégítése gyakorlatilag élet-halál kérdése volt. Ez az alapvető biológiai és pszichikai motivációs erő azonban a kulturálódás folyamán sem tűnt el. Olyannyira nem, hogy ennek az alapösztönnek (valamint a keresés ösztönének) civilizált és szublimált megnyilvánulási formái megjelennek a kulturális tudat magasabb fejlettségi fokain, így az egzisztencialista filozófiában, a metafizikában és a modern ismeretelméletekben is kimutathatók.37 Mindez nem meglepő, hisz a huszadik század első felében újra felmerül a lét fogalmára és értelmére irányuló kérdés felvetésének szükségessége, s ennek nyomán megkérdőjeleződik a szociális és erkölcsi normák értelme és mibenléte. Ennek hátterében az a látens civilizációs szorongás bújik meg, ami a biztonság utáni vágy elfojtása ellen fejti ki hatását, s amit a két világégéssel járó létbizonytalanság fenyegető érzése is nagymértékben felerősít. Tudjuk, hogy ha egy alapösztön elfojtásra kerül, és nem szublimálódik produktív és kreatív tevékenységgé, akkor olyan kollektív romboló képzeteket hozhat a felszínre, ami gyakran agresszivitásban, brutalitásban nyilvánul meg, é s drasztikus következménye a fékezhetetlen düh elszabadulása, a nyers erő szak tombolása és az élet egészét veszélyeztető háború. Utóbbira Hermann Imre is rávilágított, s Vágó Márta szintén ismerte ezzel kapcsolatos gondolatait, hiszen József Attiláról írt, 1942-es keltezésű emlékiratának bevezetőjében ő maga utalt rá, hogy élőben hallotta az analitikus egyik beszédét. („Hermann Imre, az analitikus mondta a Ferenczi-emlékünnepen, hogy a férfiak ma úgy zúzzák széjjel a városokat, országokat, egymás »anyaföldjét«, vagy ahogy Attila mondta »a törékeny falvakat«, mint ahogy majomőseik harcuk akkori díját, a nőstényt marcangolták és taposták széjjel a küzdelem hevében.”38 ) Hermann Az ember ősi ösztönei című művében azonban már tágabb, általánosabb értelemben jelenik meg a háború és az önpusztító hajlam összefüggésének tárgyalása: „a harc örök mély tragikuma az, hogy a küzdelem célja eközben elpusztul, mindazonáltal ott lappang kultúréletünk rejtekében. A véres harc, amelyik az asszonyokat megkíméli, az anyaföldet mégis földúlja, és a városokat is lerombolja. Ha a háború győzelemmel végződik is, az, amiért küzdöttek, nincs többé.” 39 E tartalmi hasonlóság tehát korántsem a véletlen műve, amit az is alátámaszt, hogy az analitikus könyvének első kiadása (1943) és Vágó Márta emlékiratainak megszületése (1942) között csak egy év telt el, s Hermann előadásában – az épp zajló második világháborúra is reflektálva – külön kitért az idézett gondolatra, amit azután, érthető módon, a könyvébe is beépített. Mindez számunkra azért bír jelentőséggel, mert Vágó Márta ebbe a kontextusba a költőt is belevonta („...vagy ahogy Attila mondta...” ), amiből szintén az a következtetés vonható le, hogy József Attila szintúgy ismerhette Hermann Imre destrukcióval, regresszióval, szadizmus-37 Vatai László, a hazai egzisztencializmus egyik első képviselője a Magyar Élet 1944 májusi számá ban Szabadság és kultúra című írásában szintén azt fejtegeti, hogy a 20. század első harmadában „az egész ember teljes élete újra ott jelentkezett, ahonnan problematikája mindig is kiindult: a metafizikában. Az ún. egzakt tudományok mögött újra feltűnt az emberi élet metafizikai lírája. [...] Ennek az egzisztenciális izgalomnak művészi kifejezése a költészet sajátos világa. [...] Az ősi emberi metafizikai problémák felmerülése többrétegű, többmagvú személyiséggé tesz mindenkit. József Attila a gondolkodásról is gondolkodik, s eljut az Isten megfejthetetlen rejtélyéig, [...] s mindez legszemélyesebb ügye.” (In: Kortársak József Attiláról. III. kötet . 1942–1945. Új Magyar Múzeum. Szerk.: Bokor László. Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta: Tverdota György. Akadémiai. Bp., 1987, 1986–1987.) 38 Vágó Márta: József Attila. (Második kiadás.) Szépirodalmi. Bp., 1978, 13. 39 Hermann Imre: Az ember ősi ösztönei. Magvető. Bp., 1984, 395. (Eredeti kiadás: Hermann Imre : Az ember ősi ösztönei. Pantheon. Bp., 1943)
