Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Muhel Gábor: A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában
50 lehetett volna soha.” 28 Ez az attitűd viszont – ha elfogadjuk, ha nem – nem csak a kései József Attilára volt jellemző. Épp en ezért a művészet metafizikáján munkálkodó fiatal költő tipo lógiájának értelmezése során indokoltabb a ma oly divatos dekonstrukció terminust nem kifejezetten a derridai gondolkodás kontextusában használni, hanem inkább arra a József Attila-i alkotói háttérkoncepcióra utalni vele, ami Erósz és Thanatosz erőinek együttes működésében, pontosabban a destruktív konstrukció köztes horizontjának szemantikai terében nyilvánul meg.29 Ily módon a fogalom szerencsésebb lehet annak a poétikai maga tartásformának a definiálására és megjelölésére, ami a József Attila-életműben alapvetően az ontológia, az egzisztencia, a szubjektum- és a morálfilozófia jegyében bontakozik ki, és produktív módon feltételezi a destrukció és konstrukció tudomány- és ismeretelméleti összetartozását. Mindezt a költő művészetbölcseletének alakulása kapcsán Füsi József író-műfordító A Toll 1938. január 10-én megjelent retrospektív írása is erősíteni látszik. A Szép Szó egyik szerkesztő munkatársa ugyanis miközben József Attila gondolkodói alkatáról értekezik, arra a megállapításra jut, hogy „a költői hivatás régi létjoga a világ újra mérése, de József Attilára ez mindenekelőtt jellemző. Ő valóban újraértékelt, újramondott mindent. Filozófiával, társadalomtudománnyal s nyelvészettel foglalkozott: logikája, okoskodó agyrendszere mindenben a végső okot kereste, melyeket öngyötrő magányában egyedül, kínzó makacssággal akart megfejteni. Költészetében, szemléletében is lépten-nyomon azok a finom gondolat-rezdülések a jellegzetesek, melyek hosszas elméleti fejtörések végső következtetései.”30 Mindamellett József Attila költészetének fejlődésében és művészetbölcseletének formá lódásában a tradícióvesztés a „freudomarxista” fordulata után is identitásformáló szereppel bírt. Olyannyira, hogy kezdetben ez állt a háttérében annak, hogy a pszichoanalízis felé fordult. Ezen túlmenően azonban „a tudományos szocializmus és a pszichoanalízis összeötvözé sének József Attila-i útja a marxi közgazdaságtan és a freudi ösztöntan közötti hídverést jelentette. Ebben a műveletben bizonyult kulcsjelentőségűnek a költő gondolkodásmódjának konstans eleme, a végtelen regresszus lehetetlensége elvének érvényesítése, a relatívumok tömegéből az abszolútumokhoz történő módszeres visszahátrálásra való törekvés. [...] Az ember lelki életének gazdag és kusza jelenségvilágában a költő ugyanezt a regresszust hajtotta végre. József Attila a lelki struktúráról alkotott freudi elvek mentén jutott el a tudatos énünk alatt feltárt tudattalanhoz, és végső soron az emberi személyiség legmélyebb mozgatórugóiig, az ösztönökig. Az ösztön-én az emberi személyiség abszolútuma, a lelki élet, a lelki jelenségek pedig a relatívumok birodalma. Az emberi lét kétpólusú képlete azokat a szabályszerűségeket igyekszik tisztázni, amelyek az egyén és a társadalom közötti kapcsolatokat határozzák meg.”31 Ezen a ponton érdemes megemlíteni Hermann Imre nevét, akiről József Attila pszichoanalitikus érdeklődése kapcsán viszonylag kevés szó esett. Az analitikussal – Eisler Mihály, Róheim Géza és Hollós István mellett – Ferenczi Sándor is szakmai kapcsolatban állt , s elméleti munkásságának legtermékenyebb korszaka épp a két 28 Uo. 49. 29 Annál is inkább, mivel „a dekonstrukció Derrida szerint esemény, nem valaki csinálja, hanem magától történik, ha az olvasó aktív részvételével is. [...] Tehát nem olyan technika vagy alkalmazás, amelyet el lehet sajátítani, s azután más területeken felhasználni.” (In: Angyalosi Gergely: Szöveg – valóság – dekonstrukció. = Élet és Irodalom, 2017. június 2. 13.) A destrukció és dekonstrukció hei deggeri és derridai fogalmának részletes kifejtését lásd: Fehér M. Miklós: Hermeneutika és applikáció – destrukció és dekonstrukció című tanulmányában. = Irodalomtörténet, 2012/2. sz. 143–160 .) 30 Kortársak József Attiláról. II. kötet.1938–1941. (Szerk. Bokor László. Sajtó alá rendezte és jegyzetek kel ellátta: Tverdota György) Akadémiai, Bp., 1987, 918–919. 31 Tverdota György: József Attila gondolkodástörténete 1930–1937. In. Tverdota György–Veres András (szerk.): József Attila összes tanulmánya és cikke 1930–1937. (Kritikai kiadás. I. kötet). József Attila Társaság L’ Harmattan Kiadó. Bp. 2018. 36–37.
