Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 10. szám - Farkas Árpád: Szól a kokas…; Várad felé; Damjanich köpenye; Vadászat; Nomád; Májusok; Virágzápor; A vének (versek)

14

Várad felé Menekülvén első Vattapuha szőnyegbombázása alól a télnek, Én erdélyi hegyeim, hallom, Miként bőgnek szállás után a nyájak. Fönt, odafönt, Iancu vágottasokban kóválygó hadait látni, Jannus Pannonius föltartott ujját; hová mutat? Gyönyörű tél közelít arra, aki még beleszédül, S kitakart szívére szállnak a pelyhek, Míg rokkanó hóban nyomot olvas, Őriz és nyomokat hagy; – lám, Rogerius mestert látni az erdei csapáson, behúzott nyakkal, hideglelősen – vagy nyúl ez? Nem lehet tisztán látni még ilyen időben. Nincs menekvés. Ady Endre rámnéz, Vakító fehér ragyogással kell farkasszemet néznem. Pici sikolyokkal hal meg bőrömön a hó; Egyaránt fölkap s pörget Alföldi, havasi szél. Damjanich köpenye

Följegyeztetett, hogy Damjanich tábornok együtt hált katonáival, köpenyébe burkolózván csatatereken, ha ütközetek utáni tábortüzek pengéivel szikráztak össze a csillagok. Regöli krónikás, hogy kivégzése után a hóhér lehámozta róla köpenyét, magához vevé, s szolgált is néki, miután elnyerte kiváló munkája jutalmául a Magyarország főhóhéra magas címet, munkaruhaként kísérve el Pestről vidéki útjaira is. Ama köpönyeget látni vélték később Doberdónál, Isonzónál rebbent visongó szárnya, sarka mártózott vérben a Tanácsköztársaság tócsáiban, csüngeni vélték a Trianon-palota egyik széktámláján is. Volt, aki látta Orgoványnál, majd a második nagy háborúban a Don-kanyarban rozsdállani a szűzfehér havon. Később Szárazajtán rebbent, s besusogta sejtelmesen az ötvenes éveket, ötvenhatban örvénylett Pest utcáin, kitárva szárnya sarka szögletét Erdélyre is.