Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 9. szám - Géczi János: Regisztrált idő (Siflis András kiállítása)
63 A fényképből egyszerű következtetések adódnak a szegényes művészet jellemz ésére . A lágy és fényfelületű víz és a tengert hasító kemény, ácsolt, sötét eszköz ellentétre utal. Ellentétről szól számos további viszonypár is: a természet és az ember alkotta eszközé ; a redukált, monolitszerű, az örök és végtelen természeti közeg és a bonyolult, alkalmi alkotmányé ; az idő beutazására megalkotott (rurális, cél szerű) jármű és a bonyolult emberé ; s ezekhez hasonlóak – és persze elvontabbak is. E fotó romló anyagú, s létezése az alkalmat (a lenyomat megvilágosodását) szolgálja – ellent is mond a magasművészet eszméjéhez társuló gyakorlatnak. Az esetlegességével tüntető mű értelmezésére szükséges a látvány mélyére hatoló nézői tekintet és a nézői meditáció. Az érzéki tapasztalaton túllépve a kép i jelen tés kibontásához hozzájárul a gondolatiság. S a gondolatvilágnak keretet adó kulturális hagyományban való tájékozottság. A jelenet lehet akár semmitmondó, akár mélyen szimbolikus. De zaklató ellentmondásokkal szembesülhet az, aki nem foglya a hagyományoknak s nem csak a szeme révén szemlélődő néző. Mindenekelőtt mivel az érzéki-konkrét szituáció csapdát rejt magában, zavarba ejtő , hogy valójában két hajó található a felvételen. Az előtérben lebegő alkotmány nagyrészt eltakarja a másikat, a kisebbet. A balra úszó halászhajó előtt elsimul a tenger – az alig mozgó, rejtve lévő csónak farvize fedezhető fel ott. A tengerjárók ismerik a jelenséget: az amúgy kettős hullámokban rengő tengerfelszín elsimul, ha nagyon lassan haladó test szeli ketté, mintegy kivasalja. A felszín háborítása a víz hábo rítatlanságához vezet. A két hajó összekopírozódását a tatjukra szerelt eszközök leplezik le: a balra haladónak az orra közelében mered az árbóc (noha motorhajtott a hajó) és a zsákmány vízből történő kiemelésére szolgáló szerkezet, a jobbra tartó csónaknak pedig a hátsó feléből emelkedik ki a kajüt, amely tetejéről, az orr felé dűlő rúdról az éjszakai munkát megkönnyítő lámpa lóg alá. A hajók egybemontírozódásának az a következménye, hogy a hajótestnek két tatépítménye van. S hogy két csónakorr teremtődik – azaz a hajó két irányba halad. Az előtérben lévő járművön senki sem látható, a hátsó orrában részleteit feladó, sziluetté homogenizálódott ember áll. Az érzékszervileg megragadható s a gondolati eljárásokkal kifejthető ellentétpárok univerzumában ő maga a figyel meztető, a képnézőt töprengésre felszólító jel. A fotón és a fénykép alapján készült nyomaton egyetlen pillanat nyer (a korhatag hajónál és a hajón meredten álló férfinél hosszabb, mondhatni) örök életet . A búcsú pillanata lenne ez? A kijegecesedő momentum amúgy pedig apró darabja a nagy részében látatlannak maradó történetnek. * De miért fontos e Siflis által megidézett Kounellis-litográfia feltérképezése? Általa miféle felkiáltójelet helyez a művei közé az önálló kiállításra vállalkozó művész? Arról lenne-e szó, hogy fölhívja a figyelmet az egyik képzőművészelődre, Jannis Kounellisra, esetleg hogy a maga elköteleződéseire, az arte povéra antiesztétizáló törekvéseihez vonzódásá ra, a magasművészettel szembeni aver -
