Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - Pikó András Gáspár: Magát emésztő, szikár alak (Keszthelyi Rezső: Magányt ragyogni)
124 Pikó András Gáspár Magát emésztő, szikár alak Keszthelyi Rezső: Magányt ragyogni Keszthelyi Rezső élete nagy részében szerkesztőként dolgozott előbb a Corvina, majd a Magvető Könyvkiadóban. 1993-ban, a visszavonulása évében írott rövid szakmai önéletrajzában több százra becsüli az általa szerkesztett könyvek számát. 1 Mindemellett költő volt, a hatvanas évek végétől jelentek meg verseskötetei, néha évtizednél is hosszabb időközökkel, élete utolsó szakaszában pedig kisprózákat is írt. Költészete életében a kevés számú beavatottak meditációs tárgya volt: recepciója kevés kivétellel elismerő, nemegyszer a szakmán belülről (többek között Borbély Szilárdtól, Tandori Dezsőtől) érkezik, szélesebb körű visszhangot viszont sosem váltott ki. Ilyen irányú ambíció láthatóan nem is volt Keszthelyi Rezső sajátja: a halála után két évvel megjelent gyűjteményes kötet, a Magányt ragyogni egy saját ideáljainak kompromisszummentes követésére feltett életművet mutat. Nevezett recepció sok lényeges észrevételt megtett már: a Keszthelyi-líra Mányoki Endre által összegzett állandó jelzőinek sorát („ ritka szavú, szűkszavú, magányos, szemlélődő, enigmatikus ” 2 ) gyarapítani, talán az egy – mások által megjegyzett – hermetikus 3 kivételével, nem áll szándékomban. Az indulás, az 1969-es Vonalak kertje kötet a XX. századi magyar líra meglehetősen telített időszakában látott napvilágot. Mai szemmel nem tűnik úgy, mintha a mezőny nagyjai nyomták volna el: diszkrét, finom, nagy feltűnést kerülő költészet olvasható itt, reflexív, tárgyain merengő élmény- és elmélkedéslíra, amelyre ugyanúgy jogos Marno János „absztrakt impresszionizmus” terminusa, 4 mint a Kis Pintér Imre által megállapított, a francia posztszürrealizmushoz fűződő rokonság. 5 A sorjázó absztrakt, nemegyszer túltelített képekből út menti látványok, érzetek, az itáliai tájjal, természeti és ember alkotta környezettel való szembesülés gyermeki-animisztikusan rekonstruált pillanatai sejlenek fel, valamint és főképpen a legkésőbb Rimbaud óta örök „tenger-egybegyúrva-a-Nappal”-élmény. Klasszikus versforma alig van, de a hagyományos szintaxis is ritka: a sorok, strófák többnyire központozás nélküliek, gyakori az antiptózis és a non sequitur. A tónus jellemzően ünnepélyes, már-már szertartásos, ugyanakkor egy-egy légies kinyilatkoztatás ( „Befejezhetetlen / az idők nyugalma” – Országúton ), vagy váratlanul hétköznapi megfogalmazás ( „számolni kell a reggelekkel” – fehér lovak ) néha meglepően jól sikerül. 1 Keszthelyi Rezső „Szakmai önéletrajz”, = Keszthelyi Rezső „Magányt ragyogni” (Budapest, Fekete Sas Kiadó, 2018) 484. 2 Mányoki Endre „Egyforma különbség” , Ex Symposion, 93. sz. (2016): 18–24., 18. 3 Sturm László „Vágott virágok : Keszthelyi Rezső: Magányt ragyogni ”, Kortárs 62, 8. sz. (2018) 93–96., 93. 4 Marno János „A köztes kert titkai” , Ex Symposion, 93. sz. (2016) 9–11., 9. 5 Kis Pintér Imre „Keszthelyi Rezső: Vonalak kertje” , Kritika 8, 5. sz. (1970) 56–57., 57.
