Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Svébis Bence: Belterjes betegségek (Szilasi László: Luther kutyái)
126 Svébis Bence Belterjes betegségek Szilasi László: Luther kutyái Nem elegáns, ha egy kritikus rögtön magyarázkodással startol, de ezúttal mégis megteszem, mert nem hétköznapi könyvet vizsgálok, nagyon is hétköznapi szempontok alapján. Ugyanis nem lehet, sőt nem szabad, hogy a bírálatba akár fikarcnyit is betörjön a személyesség. A kritika nem a szerzőt, hanem a művet tekinti tárgyának, annak milyenségét, és ez még akkor is igaz kell, hogy legyen, ha egy nagyon is személyes hangvételű kötetről van szó, márpedig a Luther kutyái ilyen. Egy betegség, mi több, egy lehetséges halállal végződő betegség története, melyből írója mégis talpra állt, majd megörökítette élményeit, benyomásait, és kiadta könyv formában. Ezzel a gesztussal azonban a kortárs irodalom részévé tette, és már nem az orvosi beavatkozás és a felépülés sikere válik kérdéssé, hanem a folyamat rekonstruálás ának siker essége, amiben nem játszhat szerepet a valós kálvária kérdése. Nem elegáns magyarázkodni, ahogy Szilasi könyvében a cigarettáról való leszokás folyamata sem az, mégis szükségszerű: meg kell tisztítani a könyvet a személyes érintettségtől, akár nikotintól a tüdőt. Éppen ezért a kötet narrátorát – bár ismerjük a vonatkozó életrajzi adatokat – nemes egyszerűséggel nevezzük Elbeszélőnek. Adott egy író és egyetemi tanár, egy szellemi munkás, akinek át kellett élnie, ami talán még a halálnál is rosszabb: elveszíteni önmagát, a kreativitását. Mert mások elvesztésénél csak önmagunk elvesztése borzasztóbb. Egyik se pótolható, de míg az előbbi után van élet az egyén számára, az utóbbi után épp az egyén szűnik meg. Ennek az aggasztó állapotnak a megélése áll a Luther kutyái nak középpontjában, egy rekonstrukciós kísérlet, melyben az Elbeszélő egyszerre jár utána annak a két napnak, ami teljesen kiesett számára, és annak, hogyan jutott idáig úgy fizikailag, mint szellemileg. Nemcsak az agydaganat okozta szövődmények és a felgyógyulás folyamata került be a kötetbe, hanem az Elbeszélő életének korábbi eseményei is, melyek afféle szabad ötletek jegyzékeként kerülnek elő: a rekonstrukció közben elkalandozik, mert a régmúltra könnyebb reflektálni, mint a közelmúltra, a szorongató és túl közeli tragédiára. Ez a folyamat egyúttal védekezés és önigazolás is: bár nem lehet rendesen felidézni a betegség alatt történteket, azért a régi dolgokra, történetekre még világosan emlékszik, így saját magát is megnyugtatja, nem ment el az esze, működik az emlékezés. Ebből merít bátorságot, hogy el tudja mesélni, szembe merjen nézni az emlékezetkieséssel. A Luther kutyái nak szerkezete éppen ezért széttartó, csapongó és önkényes, mindezt számon kérni felesleges is volna, hiszen pont a szerkesztetlenség lesz maga a szerkezet. Azonban ez nem indokol bizonyos következetlenségeket és szertelenségeket a szövegen belül. Arról van szó ugyanis, hogy a kötet egyes részeit – a fejezeteken túl – a szövegkép választja el egymástól. A főszöveg közé kurzívval szedve ékelődnek azok a
